Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei, amitől a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd, mert ott éri a legtöbb támadás, atrocitás a jegyvizsgálókat – jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón a társaság.

testcam01Testkamera és a felvételre figyelmeztető kártya a bemutató sajtótájékoztatón – fotó: Kovács Tamás / MTI

Tavaly 123 esetben, idén pedig augusztus végéig 48 esetben ért jegyvizsgálókat inzultus, amelyekből 32 tettlegességig (ütés, lökés, karmolás, rúgás) fajult, egy pedig nyolc napon túli sérüléssel járt. Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság prioritásnak tekinti az utasok és a dolgozók biztonságát. A vasúttársaság intézkedési tervet dolgozott ki, ennek egyik eleme a kamerás rendszer bevezetése. A testkamerák mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a készenléti rendőrség és a biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve lépnek fel a jegyvizsgálókkal szembeni támadások ellen. Az intézkedések nyomán 2018 decemberétől csökkentek a bántalmazásos esetek.

A beszerzési eljárásban öt pályázó termékei közül esett a választás a DAHUA MPT210-4X típusú eszközre. A most érkezőkkel azonos márkájú, de korábbi típusú testkamerákat a jegyvizsgálók a Mátészalkát érintő vasútvonalakon március vége óta jó tapasztalatokkal használják. A MÁV-Start igényeihez igazított eszköz a bűnüldözésben is használatos, a fokozott igénybevételt is jól tűrő testkamera. Akár 8 óra üzemre is képes, ezalatt folyamatos felvételt tud készíteni, akár éjszakai körülmények között is, amiből legalább 13 órányit képes tárolni. A full HD minőségű felvétel a készülék egyetlen gombjának megnyomásával indítható, ekkortól a gombnyomást megelőző 20 másodperc videóanyagát is rögzíti, de 5 megapixeles fotó készítésére is alkalmas. A testkamera viselése nem kötelező a jegyvizsgálóknak.

A mobil kamera az adatokat kódolt formában, jelszóval védetten tárolja, nem lehet visszanézni az eszközön. A vasúttársaság minden területi igazgatóságán telepítenek legalább egy gyűjtőállomást, amelyek a munkavállaló azonosítására, a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A készülékből automatikusan menti át az adatokat a dokkolókra történő csatlakoztatás után, majd azt követően törli azokat. A dokkolón tárolt adatok a 16. napon automatikusan törlődnek. A hangfelvétel jelenleg a törvényi előírások miatt nem engedélyezett, ezért a készüléken le van tiltva. A társaság ez ügyben Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordult. A teljes rendszer a háttérinformatikával (12 telephely, 12 dokkoló) 49 millió forintba került.

A sajtótájékoztatón részt vett két jegyvizsgáló is, akik beszámoltak tapasztalataikról. Móré Anikó jegyvizsgálót két éve munkavégzés közben először szóban, majd tettleg is bántották a monori vasútvonalon, a támadás közben agyrázkódást szenvedett. Elmondása szerint örül a testkamerák bevezetésének, jelentős visszatartó erőnek érzi. Czine László jegyvizsgáló elmondta, hogy tavasz óta rendszeresen használ testkamerát, tapasztalatai szerint az érintett mátészalkai vonalszakaszokon utazók lényegesen együttműködőbbé váltak.

tc02Czine László vezető jegyvizsgáló mutatja testkameráját és a felvételre figyelmeztető kártyáját a bemutató sajtótájékoztatón, a Keleti pályaudvaron 2019. augusztus 30-án – fotó: Kovács Tamás / MTI

Flynn Jiang, a Dahua Technology magyar régiós vezetője elmondta, a termék a vasúttársaság igényeinek megfelelő fejlesztése az átadásáig fél évet vett igénybe. Az eszközök az adatvédelmi előírásoknak maximálisan megfelelnek. A Dahua Technology globális vállalat, világszerte több mint 16 ezer munkavállalója van, intelligens technológiák gyártásával foglalkozik. 2016-ban Budapesten képviseletet nyitott, 2018-ban pedig Magyarországon nyitotta meg közép-kelet-európai értékesítési központját.