A pirotechnikai eszközöket gyártó Crescom Kft. 191 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével bővíti termelési kapacitását – közölte a társaság kedden az MTI-vel.


Képünk illusztráció – fotó: vitra.com

A vállalkozás a technológiai gépparkját fejleszti, valamint az új gépek elhelyezéséhez szükséges új területet alakít ki. A bővítés a Széchenyi 2020 programban 382 millió forintból valósul meg, a pénz fele támogatás. A projektben speciális iparági eszközöket vásárolnak, például tortatűzijáték gyártó gépsort, továbbá a gépek működéséhez szükséges csarnokot alakítanak ki. Egy romos, használaton kívüli 405 négyzetméter alapterületű épületet fejlesztenek, így a beruházás barnamezősnek minősül.

A pirotechnikai eszközök gyártása miatt szigorú rend- és tűzvédelmi előírásoknak kell megfelelnie az épületnek: a csarnok 3 falának robbanásbiztosnak kell lennie, míg a negyedik úgynevezett repülő fal, amely könnyűszerkezetes kialakítású. A belső felületek antisztatikusak és speciális tűzálló műgyanta bevonatúak, illetve a vezetékek csak az épületen kívül futhatnak, a csatlakozók csak földeltek és páramentesítettek lehetnek – olvasható a cég közleményében.

A társaság 2015-ben mintegy 1,45 milliárd forint, míg tavaly 1,4 milliárd forint árbevételt ért el. A vállalkozás adózott eredménye 2015-ben 42,7 millió forint, míg tavaly 97 millió forint volt.