Az elmúlt év novemberében az ipari termelés 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan index szerint egyaránt.

Az előző hónaphoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás. 2017 első tizenegy hónapjában a termelés 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérve – erősítette meg a hét elején közölt előzetes adatokat csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Képünk illusztráció – fotó: pexels.com

Az ipar belföldi értékesítése 2,0, ezen belül a feldolgozóiparé 2,7 százalékkal nagyobb volt tavaly novemberben az előző év azonos hónapjához képest. Az ipari export volumene 3,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A járműgyártás kivitele 4,5 százalékkal visszaesett, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai viszont 4,6 százalékkal emelkedtek.

Minden adat jelentős lassulást mutat az előző hónaphoz képest, amikor a termelés éves összevetésben 8,2 százalékkal, a belföldi eladások 10,2 százalékkal, az export 8,9 százalékkal nőtt. A járműexport 4,0 százalékkal, a számítástechnikai és optikai termékek kivitele pedig 14,7 százalékkal nőtt tavaly októberben.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 7,9 százalékkal kisebb volt 2016 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 3,5 százalékkal nőttek, ugyanakkor az új exportrendelések 9,4 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány 14,1 százalékkal elmaradt a 2016. novemberitől, az export rendelések 16,7 százalékkal csökkentek, a belföldi rendelések viszont 24,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. 

Az előző havi növekedéssel szemben a feldolgozóipari termelés 28 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A közúti gépjármű gyártásának volumene 12,4 százalékkal visszaesett, ugyanakkor a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 7,4 százalékkal emelkedett, így a belföldi eladások – az exporttal ellentétben – emelkedtek, mégpedig tizenhat havi rekordnak számító 19,4 százalékkal.   

A feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 4,9 százalékkal nőtt. Az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 3,9, míg a  híradástechnikai berendezéseké 5,5 százalékkal emelkedett. Az export mellett a belföldi értékesítés is élénkült, 14,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.  

A feldolgozóipari termelés 11 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal kisebb volt tavaly novemberben az előző évinél. Ezen belül a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1,6 százalékkal mérséklődött, míg a legjobban, 10,7 százalékkal a legkisebb súlyú dohánytermék gyártása nőtt.

Ipari termelés Magyarországon – grafikon: KSH / MTVA / MTI

Az előző hónapban 20 százalékos növekedést produkáló gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás csökkent a legnagyobb mértékben,10,6 százalékkal. Az élelmiszerek exportja 2,7 százalékkal csökkent, a belföldi értékesítés az októberi 3,3 százalékos emelkedés után 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A belföldi értékesítésben a beruházási javak eladásai 15,6 százalékkal emelkedtek, míg a fogyasztási cikkek értékesítése csak 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, annak ellenére, hogy a tartós fogyasztási cikkek kereslete 13,8 százalékkal nőtt. 

Exportban a vegyipari termékek és anyagok kivitele továbbra is kétszámjegyű, 13,2 százalékos növekedést mutatott novemberben, a gyógyszerexport 9,9, a gumi- és műanyagipar kivitele 9,8 százalékkal nőtt 2016 novemberéhez mérve. A járműgyártás gyengélkedésével szemben a gépexport 6,3, a villamosberendezéseké 2,6 százalékkal nőtt.