A harmadik, C körös forrásbevonást az Altimeter Capital, a B Capital Group, a Sapphire Ventures és a Tiger Global Management vezette, az Amex Ventures és a Mirae Asset közreműködésével.

Illusztráció - Kép: FalconX

A digitális eszközökkel és kriptovalutával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat biztosító FalconX, amely kereskedési, hitelezési és klíring tevékenységet végez intézmények számára az összes főbb kriptovalutában, bejelentette, hogy 210 millió USA dollár értékben C körös forrásbevonási ügyletet hajtott végre, amelynek során a vállalat értékét 3,75 milliárd USA dollárban határozták meg.

A forrásbevonási ügyletet az Altimeter Capital, a Sapphire Ventures és a cég jelenlegi befektetői, a B Capital Group és a Tiger Global Management vezették a Mirae Asset közreműködésével. Az Amex Ventures szintén részt vett a tranzakcióban, növelve meglévő befektetését. A már meglévő részvénytulajdonosok köre (Accel, Accomplice VC, Coinbase Ventures, CMT Digital, Flybridge Capital Partners, Lightspeed Venture Partners és egy kockázati tőke alap, az Avon Ventures, a Fidelity Investments anyavállalatának, az FMR LLC-nek a kapcsolt vállalata) így újabb befektetőkkel bővült.

A FalconX mindössze három év alatt a legmagasabb értékű intézményi kriptovaluta vállalattá vált a világon, köszönhetően az ügyfélszerzési költségek és az ügyfélérték igen kedvező arányának, a nyereségességnek és a cég különböző üzletágai által elért bevételnövekedésnek. A FalconX a gépi tanulásra támaszkodva egyetlen, teljes körű szolgáltatást nyújtó üzleti partnerként, több mint 99,9%-os rendelkezésre állási időben gondoskodik a globális kriptovaluta likdviditásról, intézményi ügyfeleit webes kezelőfelületén, alkalmazásprogramozási felületein (API) és a nap 24 órájában igénybe vehető, prémiumkategóriás szolgáltatást biztosító kereskedési részlegén (trading desk) keresztül kiszolgálva.

Hitelezési üzletága hozzáférést biztosít az intézményeknek kereskedési célú, rövid lejáratú finanszírozáshoz, kitöltve az űrt a hosszú lejáratú hitelek és a származékos papírok piaca közt azoknak az intézményeknek az esetében, amelyek rugalmas módon szeretnék növelni mérlegük hatékonyságát. A FalconX tervei szerint az elkövetkező hónapokban hivatalosan is bejelenti több új termék elindítását, melyek mindegyike már jelenleg is élő, gyorsan növekvő és nyereséges szolgáltatás.

"A FalconX rugalmas, teljes körű kiszolgálást nyújt a világ kriptovaluta-piacainak vezető intézményi szereplői számára, biztosítva ügyfeleinek a szükséges technológiát, biztonságot és a stratégiáik megvalósításának finanszírozásához szükséges megbízhatóságot" - fejtette ki Raghu Yarlagadda, a FalconX vezérigazgatója és társalapítója. "A világ vezető befektetőinek kiszolgálása során végzett tevékenységünk egy olyan, az egész világon érzékelhető változáshoz járul hozzá, amely alapjaiban fogja átformálni a pénzügyi szolgáltatásokat. Az emberek elképzelhetetlennek tartják, hogy a Google vagy az Amazon hetente csak 5 napon át álljon rendelkezésre, de miért is ne lehetne ugyanez a helyzet a pénzügyi szolgáltatásokkal? Miért ne lehetnének a pénzügyi szolgáltatások is a hét minden napján, 24 órán át elérhetőek, valóban globálisak és jóval hozzáférhetőbbek? A blockchain bebizonyította, hogy ez lehetséges akár globális szinten is, és a FalconX izgatottan várja, hogy e változás egyik vezetője lehessen."

A FalconX növekedése az intézményi piac számos különféle résztvevője részéről (ideértve a világ legnagyobb pénzintézeteit, fedezeti alapjait, eszközkezelőit, kockázati tőke cégeit, fizetési szolgáltatóit és befektetési alkalmazásokat) a biztonságos, megbízható és egyedi igényeknek megfelelő kriptovaluta termékek és szolgáltatások iránt megnyilvánuló keresletnek köszönhető. A FalconX a C körös forrásbevonásból befolyt összeget termékcsaládjai bővítésére, stratégiai felvásárlások feltérképezésére és a világ minden táján tehetséges alkalmazottak (köztük kulcsfontosságú feladatokat ellátni képes, a hagyományos pénzpiacok, a digitális eszközök és a legújabb technológiák terén egyaránt otthonosan mozgó vezetők) felkutatására és felvételére fordítja.

A FalconX-ről:
A FalconX a kriptovaluta-kereskedési és digitális eszközökkel kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljes körét biztosító platform, amely kereskedési, hitelezési és klíring szolgáltatásokkal támogatja az intézmények tevékenységét. A vállalat befektetői közt megtalálható az Accel, az Accomplice VC, az Altimeter Capital, a B Capital Group, az American Express Ventures, a CMT Digital, a Coinbase Ventures, a Flybridge Capital Partners, a Lightspeed Venture Partners, a Mirae Asset, a Sapphire Ventures, a Tiger Global Management és egy kockázati tőke cég, az Avon Ventures, amely a Fidelity Investments anyavállalatának, az FMR LLC-nek a kapcsolat vállalata. A FalconX irodákat működtet a Szilícium-völgyben, Chicagóban, Bengaluruban és Máltán. További információk: falconx.io.