A beruházásból kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.

Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezető igazgatója beszédet mond a támogatói okirat átadásán - Fotó: Illyés Tibor / MTI

A cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ "Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény", ahol 6000 négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik.

Szijjártó Péter szerint a kormány támogatásával most újabb laboratóriumi eszközöket, berendezéseket szereznek be, valamint új vérvételi és értékelési kiválósági központot hoznak létre, és egy speciális COVID-19 labor is megkezdi működését. Az elemzési kapacitásokat növelő beruházás hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez, és a járvány terjedésének lassításához - hangsúlyozta a miniszter. 

Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a SYNLAB az országos veszélyhelyzet kihirdetésétől hatóságijáig kijelölt járványügyi laborként működik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) folyamatos partnerségben. Tavaly márciusban napi 500 PCR tesztet bírt el a labor, ma naponta 2500 teszt elvégzésére van kapacitásuk a tárca és a HIPA támogatásának is köszönhetően, a cél pedig a kapacitás megduplázása 2021 első felében.

A csepeli laborban 2020 április óta folyamatosak a fejlesztések, többek között három új, a vírusteszteléshez szükséges nagyteljesítményű automatát szereztek be, és egy speciális elszívó rendszerrel felszerelt COVID-laboratóriumot is kialakítottak. A korszerűsítéseket 2021-ben is folytatják egy teljesen új járványügyi laboratóriumi rész kialakításával, további laboreszközök beszerzésével, valamint új vérvételi és konzultációs kiválósági központ kialakításával.

A SYNLAB Európa legnagyobb, és a világ harmadik legnagyobb humán egészségügyi laboratóriumi hálózatát működteti, szakemberei 4 kontinens több mint 40 országából osztják meg egymással a tapasztalatokat- emelte ki az ügyvezető. A megvalósított fejlesztések, a megvásárolt berendezések és az automatizálás irányába tett egyéb lépések a magánlabor további, hosszútávú céljait is szolgálják: többek között olyan, a női egészség védelmét célzó vizsgálatokban, mint a méhnyakrák-szűrés, és különböző, szexuális úton terjedő kórokozók kimutatása. A cégcsoport egyik európai HPV kiválósági központja Budapesten lesz.

A SYNLAB Hungary Kft. Európa legnagyobb laborszolgáltatójának, a nemzetközi SYNLAB csoport leányvállalataként van jelen Magyarországon, 900 munkavállalójával az ország legnagyobb magánegészségügyi intézménye. Jelenleg a 2019-ben átadott csepeli központi laboratóriumukban, Kelet-Közép-Európa legnagyobb humándiagnosztikai laboratóriumában 6000 négyzetméteren végeznek labordiagnosztikai szolgáltatásokat, több mint 100 vérvételi helyük az egész országot lefedi.