A TDK japán elektronikai óriás magyarországi leányvállalatának 26 milliárd forintos beruházása nyomán 250 új munkahely jön létre Szombathelyen - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TDK Hungary Components Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón - Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A tárcavezető arról számolt be, hogy az állam 6,6 milliárd forint támogatást nyújt az elektromos autókhoz szükséges szenzorok gyártásával foglalkozó üzletág kialakítását célzó fejlesztéshez.

Elmondta, a TDK a világ egyik vezető elektronika nagyvállalata és most az elektromos autók iránti kereslet növekedéséből fakadó piaci igények miatt döntött úgy, hogy egy új gyárat épít, amely új gyárban az elektromos autózáshoz szükséges szenzorok gyártását fogják elvégezni.

"Indonézia és több európai ország is versenyzett ezért a beruházásért, ami nem csoda, hiszen ez egy 26 milliárd forintos beruházás, amely 250 új munkahelyet hoz létre"- hangsúlyozta a miniszer. Hozzátette: a kormány 6,6 milliárd forintos támogatást biztosított, és ezáltal a tízezer négyzetméteres új gyártóegység Magyarországon, Szombathelyen jön létre.

A miniszter végezetül kiemelte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, ez nagyjából 2,5-szerese a 2010-es teljesítménynek, így ebből is látszik, hogy a szektor mára erős gerincoszlopává vált a gazdaságnak.

Hozzátette, hogy "az elektromos autózás passzátszelét keletről fújják", s minden európai ország versenyez ezen vállalatok beruházásaiért.

Takács Balázs, a TDK Hungary Components Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy ez a beruházás a következő 10-15 év fejlesztésit határozza meg a cég életében.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a 2019. április 1-jétől 2020. március 31-ig tartó üzleti évben 80,4 milliárd forint volt a vállalat nettó árbevétele, amely 8,2 milliárd forinttal kevesebb az előző üzleti év adatánál. Az exportból származó bevétele 74,5 milliárd forint volt, 8,2 milliárddal kevesebb, mint az előző évben. Az adózás utáni veszteség 3,8 milliárd forint volt, míg az előző üzleti évben 92,7 millió forintot mutatott.