A magyar gazdaság gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatás határát, ezért a jövőben a kutatás-fejlesztésre alapozott, úgynevezett tudásintenzív beruházások játsszák a főszerepet – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán, szerdán Budapesten.

ssssssIllusztráció – fotó: pixabay.com

Tavaly 98 beruházásban 4,2 milliárd euró tőke érkezett az országba, a magyar kivitel pedig elérte a 105 milliárd eurót. A német befektetők után az Egyesült Államok befektetői a második helyen állnak a külföldi beruházók rangsorában Magyarországon, az Egyesült Államokkal a gazdasági kapcsolatok jók voltak a múltban is, ehhez a kétoldalú politikai kapcsolatok is felzárkóznak, egyre inkább javulnak – hangsúlyozta.

A kormány szavai szerint felismerte, hogy maximum 5 millió dolgozóval lehet számolni Magyarországon, ezért a beruházások támogatását is módosították. A magyar gazdaság dimenzióváltás előtt áll, a K+F tevékenység ösztönzésére helyeződik át a hangsúly. A magyar gazdaságnak a meglévő munkaerő-kínálatra kell alapoznia a további növekedést, a jövőben az innovációt, a kutatás-fejlesztést kell nagymértékben ösztönözni – fűzte hozzá. Magyarország ebben az időszakban is számít az Egyesült Államokból érkező, jövőben megvalósuló befektetésekre – mondta.

Mint azt a miniszter kiemelte, hogy az elmúlt években az Európai Unión belül nagymértékben megnőtt Magyarország, és ezzel párhuzamosan a visegrádi államok gazdasági súlya. Így "sértő" bármilyen olyan feltételezés, hogy a közép-európai régió pusztán haszonélvezője lenne az Európai Unió gazdaságának, és ne járulna hozzá az EU gazdasági bővüléséhez. A visegrádi országok és Németország közötti külkereskedelmi forgalom értéke mintegy 70 százalékkal haladja meg a német-francia kétoldalú kereskedelmi forgalmat – emelte ki.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a támogatott beruházásoknál nem az új munkahelyek megteremtése, számuk növelése a támogatás előfelvétele, sokkal inkább az új technológiák behozatala, a kutatás-fejlesztés előmozdítása és az innováció ösztönzése a legfontosabb befolyásoló tényező.

k+fForrás: KSH / MTVA / MTI

Az dönt, hogy az esetleg azonos dolgozói létszámmal működő vállalkozások közül melyik tud magasabb hozzáadott értéket előállítani – emelte ki. Az így átalakított állami támogatási rendszerben a hozzáadott értéket teremtő beruházásokat a fővárosban is tudja anyagilag támogatni a kormányzat, erre korábban csak a gazdaságilag fejletlenebb térségekben volt lehetősége – emlékeztetett.