Átadták a svájci Swiss Krono Group mintegy 30 milliárd forintos beruházással felépített, OSB-lapokat gyártó új faipari üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. 

faipari1

Fotó: Balázs Attila / MTI

Az eseményen Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az egykori faforgácslapgyár területén megvalósított fejlesztéshez több milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a társaság magyarországi vállalata. A gyárban a legmodernebb technológiával dolgoznak, a beruházás több mint száz munkahelyet teremtett a Beregben.

Az ország gazdasági teljesítményére kitérve Szabó László hangsúlyozta, 2015-ben az export értéke 90 milliárd euró volt, ez az adat négy százalékkal több a GDP-teljesítménynél, a munkahelyek száma elérte a rendszerváltás előtti szintet. Csak a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kezelt projektek közül 64-et sikerült lezárni és az ügynökség által menedzselt programokkal több mint 16 ezer új munkahely jöhetett létre – tájékoztatott az államtitkár.

Mint azt felelevenítette, a faipar komoly válságon ment keresztül az elmúlt években, de a helyzet mára normalizálódott és ez részben a Swiss Krono fejlesztésének is köszönhető.

A HIPA jelenleg 8 svájci vállalattal folytat tárgyalásokat, amelyek révén közel 1600 új munkahely jöhet létre, és mintegy 108,6 millió euró, azaz több mint 33,5 milliárd forint kerülhet befektetésre – emlékeztetett Szabó László.

Ines Kaindl-Benes, a Swiss Krono Group igazgatótanácsának elnöke az ünnepségen arról beszélt, az új gyár az 1988-ban alapított egykori – 2011-ben bezárt – Interspan Faipari Kft. telephelyén létesült, újraindítása ezért egyaránt nagy jelentőséggel bír a családi vállalkozásként indult svájci cég és a térség számára is.

faipari2

Fotó: Balázs Attila / MTI

Az új gyár építési munkálatai 2015 őszén kezdődtek, a termelés újraindításán 1600 gépszerelő dolgozott. A Swiss Krono Magyarország Kft. évente 300 ezer köbméternyi OSB-lapot fog gyártani, ezzel a cégcsoport össztermelési mennyisége az eddigi körülbelül 1,5 millió köbméterről egyötödével bővül. Főként az építőiparban felhasznált OSB-lapokat elsősorban itthon és a környező országok piacain értékesítik.

A luzerni székhelyű Swiss Krono több mint ötven éve gyárt faipari termékeket, a családi vállalkozás a laminált forgácslap, MDF-lap, OSB-lap, laminált padlóburkoló és dekorlemez-gyártás tekintetében Európa vezető gyártói közé tartozik. A konszern 11 telephellyel rendelkezik, amelyek Svájcban, Németországban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban és Franciaországban találhatók.