Az Europol hétfői bejelentése szerint, az Eurojust, valamint a francia, a spanyol és a lett hatóságok egy közös akció keretében autótolvaj szervezetet számoltak fel.

Illusztráció: Pixabay

A vizsgálatok és a nyomozás során megállapították, hogy a banda tagjai szoftveresen nyitható-zárható, illetve indítható autókat vettek célba. A járműveket a program feltörésével lopták el.

A közös, összehangolt akciót október 10-én hajtották végre a három érintett országban. 31 gyanúsítottat tartóztattak le, 22 helyen házkutatást is végeztek, amely során értéktárgyakat foglaltak le közel 1,1 millió euró értékben.

A tájékoztatóból kiderült, hogy két francia autógyártó kulcs nélküli járműveire voltak specializálódva a bűnözők. Egy legálisan forgalmazott autódiagnosztikai eszköz segítségével hajtották végre az autók feltörését, amivel a kocsik szoftvereit módosítani tudták.

A beszámolóból az is kiderült, hogy letartóztatottak között a konkrét fizikai lopásokat végrehajtók mellett vannak szoftverfejlesztők, autó viszonteladók is, ezért felmerül a gyanú, hogy „belső ember” is közreműködhetett a lopások során

A francia csendőrség kibervédelmi egysége kezdeményezte a nyomozást, idén márciusban az Europol is becsatlakozott támogatóként, amivel létrejött egy összehangolt nemzetközi fellépés.