Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) közleményben ígéretet tett annak kivizsgálására, hogy a helyi mobilszolgáltatók együttműködnek-e azokkal a törvényekkel, amelyek alapján kötelezően tájékoztatniuk kell fogyasztóikat arról, hogy miképpen használják fel és osztják meg a helyadataikat.

Illusztráció: Unsplash

Az FCC vezetője szerint, mivel ezek az információk és a geolokációs adatok megmutatják hol és kik vagyunk, nagyon érzékeny természetűek. Ezért akarnak gondoskodni ezen adatok védelméről.

Az utóbbi hónapban újra felkapták a témát, pedig négy nagy amerikai szolgáltató már komoly bírságot kapott emiatt 2020-ban. Vitatéma lett az USA-ban az is, hogy látható, ha valaki abortuszklinikára látogat a helyadatok alapján, a digitális lábnyomok alapján pedig a hatóságok informálódhatnak, többek között erről is. A Google júliusi közleménye szerint törlik a helyadatok megjelenítését az előbbi témában. Sokakban az kelt aggodalmat, hogy a hatóságnak lehetősége van átkutatni a felhasználók keresési előzményeit, helyadat-előzményeit és egyéb információit, amivel később visszaélhetnek.