A vezetéstámogató rendszerek hasznossága megkérdőjelezhetetlen. A BKV Zrt., mint a budapesti közösségi közlekedés legnagyobb szolgáltatója – célja pedig nem csak a gyors és komfortos utazás biztosítása, hanem utasaink és a forgalom többi résztvevőjének védelme is. A BKV és a Siemens Mobility közös projektje jelenti az újabb lépést Budapest biztonságos közlekedéséhez.

Fotó: Siemens

A Siemens Mobility jelenlegi, villamosokra specializált vezetéstámogató rendszere, az STA (Siemens Tram Assistant) a járművezető munkáját segíti azzal, hogy felismeri a kockázatos forgalmi szituációkat, ezekről pedig figyelmeztetést is ad. A technológia mérsékelheti az emberi tényezőkből fakadó események számát és mértékét, ezzel együtt pedig jelentősen hozzájárulhat a közlekedés biztonságosabbá válásához.

A mai napon a Hungária kocsiszínben megtartott sajtóeseményen a BKV és a Siemens Mobility képviselői mutatták be az alkalmazott rendszert a vendégeknek és a sajtó munkatársainak. A projekt vezetői kiemelték az együttműködés jelentőségét, válaszoltak a kérdésekre, majd az esemény zárásaként meginvitálták a résztvevőket a teszt-villamosra is, amin működés közben tekinthették meg az STA működését.

A jelenleg is zajló, úgynevezett „néma üzemmódú”, vagyis a hang-és fényjelzést nélkülöző tesztelést az egyik utasforgalomban közlekedő Combino-villamoson végzik, az elsődleges cél pedig az adat- és tapasztalatgyűjtés, valamint ezek kiértékelése után a rendszer finomhangolása.

Borbás Péter Dániel, a BKV villamos üzemigazgatója hangsúlyozta - "A BKV folyamatosan arra törekszik, hogy a főváros közlekedését, beleértve a közösségi közlekedést is, a lehető legbiztonságosabbá tegye. Budapest legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltatójaként pontosan tudjuk, hogy ebben a BKV-nak mekkora szerepe van. A szerepvállalásunk, és elköteleződésünk pedig abban nyilvánul meg, hogy minden olyan technológia alkalmazását megfontoljuk, ami hozzásegíthet minket ehhez a célhoz."

Az STA-rendszer jellegzetességét az adja, hogy a járműre telepített szenzorok a villamos haladási irányát, valamint a forgalmi közeget vizsgálják. Ráadásul a rendszer nemcsak felismeri a forgalom résztvevőit, a gyalogosokat, illetve a többi járművet, hanem azok mozgását összeveti a villamos sebességével és irányával.

"A Siemens Mobilitynél elkötelezettek vagyunk az innovatív, jövőbemutató kötöttpályás megoldások fejlesztése mellett. Dinamikusan növekedő budapesti K+F központunkra alapozva a BKV-val szoros együttműködésben teszteljük ezt a vezetéstámogató rendszert, amely hasonló elven működik, mint a három évvel ezelőtti Innotrans kiállítás alkalmával a Siemens által Potsdamban bemutatott önvezető villamos prototípusa. Kiváló lehetőség számunkra, hogy e technika élesben tesztelhető itt, ahol maga a termékfejlesztés is folyik." – emelte ki Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója.

A BKV a múltban is támogatta azokat a módszereket, amik a balesetmentes közlekedést szolgálták, így részvételünk a jelenlegi projektben sem volt kérdéses.

A Siemens Mobility innovációja nem csak a villamosvezető munkatársak tevékenységét könnyíti meg, hanem olyan technológia alkalmazását teheti lehetővé, ami az utasok és a főváros közlekedésbiztonsági szintjét is érezhetően javítja.

A vezetéstámogató rendszert bemutató videó megtekinthető az alábbi linken is: https://bit.ly/3wr4cxI