Együtt képzi a jövő szakembereit a Miskolci Egyetem és a Bosch.

Forrás: Bosch

  • Kiemelkedő tanulmányi eredményű miskolci hallgatók kapták a Bosch-díjat
  • A gyakorlatszerzésben segíti a jövő szakembereit a Bosch
  • Elméleti képzés és gyakorlati tapasztalat is szükséges a versenyképes tudáshoz

Átadták a Bosch-díjakat a Miskolci Egyetemen. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén egy-egy kimagasló eredménnyel végzett hallgató kapta meg az elismerést. A díjat félévről félévre olyan hallgatók nyerhetik el, akik tanulmányaik során nemcsak kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hanem kutatási tevékenységet vagy egyéb közéleti, szociális, társadalmi munkát is végeztek. Az elismerés, amelyre végzősök pályázhatnak, pénzjutalommal jár, és a nyertesek részt vehetnek egy állásinterjún a Robert Bosch Power Tool Kft.-nél. Ez alkalommal Veres Dominika és Havellant András Marcell vehette át a díjat Fükő Lászlótól, a vállalat ügyvezető igazgatójától, valamint Tóthné Vankucz Mariannától, a vállalat HR vezetőjétől.

Az elektromos kéziszerszámokat, akkumulátorokat is gyártó Robert Bosch Power Tool Kft. és a Miskolci Egyetem már több mint tíz éve működik együtt. A vállalat elsősorban a gyakorlati tapasztalatszerzésben segíti a hallgatókat. Gyakornoki programot tart fenn, részt vesz a felsőfokú duális képzésben, tanszéket működtet. A gyár tavaly ősszel megerősítette stratégiai együttműködését az egyetemmel.

Közösen képzik a jövő szakembereit
A duális felsőfokú programban a hallgatók már az első félévtől kezdve vállalati körülmények között bővíthetik elméleti tudásukat, amelyben a Bosch mentorai segítik őket. A vállalat és az egyetem közös képzést is indított 2021-ben, a logisztikai csomagolásfejlesztő képzés és a szakmérnök szakirányú továbbképzés is megfelel a legkorszerűbb piaci igényeknek. Az egyetemen 2004 óta működik a Robert Bosch Mechatronikai Tanszék, amelynek elindításában és a labor felszerelésében is tevékeny részt vállalt a cég.

A kéziszerszámgyár gyakornoki programjában az egyetemisták tanulmányaik mellett rugalmas időbeosztásban szerezhetnek gyakorlatot a gyárban. Ezzel egy jövőt formáló munkahelyen kezdhetik el karrierjüket, és a diplomaszerzés után akár főállású pozícióba is kerülhetnek. Az egyetem pedig segíti azt, hogy a gyakornokok össze tudják egyeztetni a tanulmányaikat a munkavégzéssel.

„A mai világban versenyelőnyt jelent egy fiatal munkavállalónak, ha egyetemi tanulmányai során nemcsak biztos elméleti és gyakorlati tudást, hanem munkatapasztalatot is szerzett. Bízunk benne, hogy hozzájárulásunkkal a Miskolci Egyetem végzősei közülük kerülnek ki a régió legtehetségesebb szakemberei, és sokan köteleződnek el hosszú távra a Bosch mellett” – mondta Fükő László ügyvezető igazgató.