A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket a társaságnál az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

mtiIllusztráció – fotó: Balogh Zoltán / Balogh Zoltán

A közlemény szerint a leépítés jelentős része várhatóan 2020 első negyedévében történik meg. A végkielégítéssel kapcsolatos költségek megközelítőleg 4,9 milliárd forintot tesznek ki, ezek nagy része a 2020 első negyedévi mérlegben szerepel majd. Az 5 százalékos bérfejlesztést a társaság nem vezető beosztású munkavállalói kapják 2020. április 1-jétől.

A fenti intézkedések, valamint a javadalmazási struktúrában elfogadott egyéb módosítások következtében, a végkielégítések nélkül számolt anyav,állalati személyi jellegű költségek várhatóan nagyságrendileg 3 százalékkal csökkennek majd 2020-ban 2019-hez képest – áll a közleményben.

A társaság dolgozói létszáma 2018 végén az éves jelentésük szerint 8948, egy évvel korábban 9145 volt. A cég tavaly 657 milliárd forint árbevételt ért el, a 2017-es 611 milliárd után. Adózott eredménye 46,449 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 49,772 milliárd forintot követően.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír legmagasabb ára az elmúlt egy évben 476,5 forint, a legalacsonyabb 406 forint volt, kedden 439 forinton zárt.