Komló 410 millió forintos támogatást nyert el iparterület-fejlesztésre európai uniós forrásból – közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.

Képünk illusztráció – fotó: – fotó: magyarepitok.hu

Mint írták, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből biztosított összeget a város a szomszédos Sikondára vezető út melletti, Nagyrét utcai ipari terület fejlesztésére fordítja.

A területen több üzem áll, de több mint tucatnyi, nevesítetten is gazdasági célú, önkormányzati tulajdonú telek még értékesítésre vár – ismertette az önkormányzat, hozzátéve, hogy az ezek hasznosítása előtti legnagyobb akadály az infrastruktúra hiánya volt.

Út, járda, buszmegálló készül, valamint a hiányzó közművek is megépülnek. Bevezetik a vizet, a gázt és a villanyt, valamint biztonságos csapadékelvezető-rendszer is épül – idézték Polics József (Fidesz-KDNP) polgármestert.

A pályázati döntés után jelenleg a szükséges szerződések előkészítése zajlik. 2018 elején jelennek meg a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési felhívások, az építkezés várhatóan a jövő év közepén kezdődhet meg – olvasható a közleményben.