Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.

epitok01A tesztpálya területén kitermelt földből épült domb tetején, az emlékhelyen, később kilátóhelyet alakítanak ki – fotó: Varga György / MTI

Palkovics László úgy fogalmazott: az elmúlt két évben a magyar építőipar erőteljesen tudta növelni a kibocsátását, ezért vált mára a legdinamikusabb fejlődő iparággá. A magas- és mélyépítőipari beruházások – amibe beleértendők az autópályák, vasutak, épületek fejlesztései – hazai vagy európai uniós forrásokból valósulnak meg. A miniszter annak kapcsán beszélt a sajtó képviselőinek, hogy a 45 milliárd forintos állami beruházással készülő ZalaZone Járműipari Tesztpályán elhelyezték az "Építők kövét", az építkezésben résztvevő cégeknek szentelt emléktáblát annak apropóján, hogy két évvel ezelőtt kezdődött a kivitelezés.

Palkovics László azt mondta: a tesztpálya is egy érdekes kapcsolat példája, hiszen a világ legmodernebb járműipari technológiáinak tesztelésére készül, miközben már most is a hazai építőipari cégek önjáró, GPS-vezérelt gépeket használnak a rendkívül magas technológiai elvárások miatt. Hozzátette: bár a tesztelések már most is folynak, a létesítmény első fázisának májusi átadása után várhatóan 2021 nyarára készül el az önvezető és elektromos meghajtású járművek vizsgálatára alkalmas beruházás egésze.

epitok02 "Kivitelezők emlékhelye" feliratot viselő gránittábla az épülő ZalaZone Járműipari Tesztpálya területén – fotó: Varga György / MTI

A "Kivitelezők emlékhelye" feliratot viselő gránittáblát a tesztpálya területén kitermelt földből épült domb tetején helyezték el, ahol később kilátóhelyet alakítanak ki. A felvésett építőipari cégek, így a Duna Aszfalt Kft., a Szabadics Zrt., a ZÁÉV Zrt., a Kap-Tursped Kft., valamint az Inter-Tefu Kft. vezetői Palkovics Lászlóval és Vigh László országgyűlési képviselővel (Fidesz), a pálya miniszteri biztosával együtt helyezték el a gránittáblát, majd a pályán jelenleg dolgozó mintegy 150 embert közös ebéden látták vendégül.