A XXI. Kriminálexpo idén a szakértői munka és a kiberbűnözés kapcsolatát jártja körül. A budapesti rendezvény megnyitóján Polt Péter, a legfőbb ügyész igazította el a hallgatóságot.
„A Kriminálexpo eredeti célja az volt, hogy legyen egy olyan fórum, ahol összegezhetik a tapasztalataikat azok a szakemberek, akiknek akár a jogalkotásban, akár a jogalkalmazásban szerepük van abban, hogy az ország biztonságosabbá válhasson” – tájékoztatott Polt Péter.
A legfőbb ügyész szerint a hozzáértő szakemberek alapvető szerepet töltenek be egyes kiemelkedő bűnügyek eldöntésében, legyen szó akár műszaki, orvos vagy informatikai szakértőről. Utóbbival kapcsolatban példaként említette, hogy egyes gazdasági, vagy vagyon elleni bűncselekményekben több millió bájtnyi anyag keletkezik, ezeket rendszerezni, elemezni, párosítani kell, bizonyítékként történő felhasználásuk komoly szakmai tudást igényel.
Polt úgy véli, a szakértői tevékenységnek minden eddiginél nagyobb a jelentősége. Fontosnak nevezte annak megvitatását is, hogy a jogász miként támaszkodjon a szakértői véleményekre, mi az a tartalom, amit a szakértőnek kell kimondania és mi az a jogkérdés, amiben a jogásznak kell döntenie.
Polt Péter különleges jelentőségűnek tartja a kiberbűnözés témáját, mely napjainkban az élet valamennyi területét át fogja formálni. Mint mondta, sokan úgy vélik, a bűnüldözés mindig egy lépéssel a bűnözés mögött jár, ám ez bizonyos területeken épp fordítva van.
A bűnüldözésben alkalmazott technikai újdonságok meglepetésként érhetik a bűnözőket. Polt szerint a kiberbűnözés területén egy teljesen más szemléletmód és gondolkodás szükséges a hatóságok részéről.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a Kriminálexpón az ügyészek mellett az igazságügyi szervek valamennyi képviselője részt vesz, ami a személyes konzultációra is lehetőséget teremt. A biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia megnyitóján mások mellett részt vett Papp Károly országos rendőrfőkapitány is.
A programsorozat konferenciákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel lehetőséget biztosít a rendészeti, bűnüldözési és igazságszolgáltatási, valamint egyéb, szakmai szerveknek, a civil élet szereplőinek arra, hogy egymás álláspontját megismerjék, a felmerülő kérdéseket megvitassák, továbbá a nagyközönség számára is betekintést engedjenek mindennapi tevékenységük egy-egy kisebb területére.
Fotó: Shutterstock
Az idei Kriminálexpón szó lesz a büntetőeljárásban alkalmazott szakértői bizonyítás szerepéről, az informatikai eszközök felhasználásával elkövetett bűncselekményekről, a bűnüldözés során alkalmazható high-tech technológiákról, de egyebek mellett hamistárgy-bemutatót is tartanak az érdeklődők számára.
A háromnapos Kriminálexpót a Legfőbb Ügyészség és az Ügyészek Országos Egyesülete közösen rendezi. Az I. kerületi Krisztina körúti Tölösi Péter Konferencia Központban zajló esemény ingyenesen látogatható.