Korszerű lucerna pellet üzemet épített a Karotin Kft. Szegeden
2021-06-27 06:00:39
Pénteken adták át Szeged határában, az uniós támogatással, 1,6 milliárd forintból megvalósult korszerű lucernafeldolgozó-üzemet.
Pénteken adták át Szeged határában, az uniós támogatással, 1,6 milliárd forintból megvalósult korszerű lucernafeldolgozó-üzemet.
A Zzapp Malaria nyertes technológiája demonstrálja, hogyan használhatják az emberek a mesterséges intelligenciát a globális kihívások leküzdése céljára.
A Nagyvállalati beruházási támogatási programban a pénzügyminiszter három céggel, a Bis Hungary Kft.-vel Videoton Elektronikai Kft.-vel és a Hajdu-Alu Zrt.-vel írt alá szerződést, amelynek révén 2,3 milliárd forint fejlesztés valósul meg 940 millió forint támogatással.
A kormány célja, hogy segítse a magyar gazdaság újraindulását, ennek egyik eszköze az Irinyi Terv is, amellyel a legkiválóbb vállalkozásokat támogatja.
A beruházásnak köszönhetően a vállalat elektromos kéziszerszámgyára az eddiginél nagyobb területen folytatja a termelést, bővül a telephely gyártási kapacitása és hatékonysága.
Az egyre gyakoribbá váló kibertámadások miatt az Európai Bizottság javaslatot mutatott be egy új közös, korszerű és összehangolt válaszintézkedésekre képes kiberbiztonsági egység létrehozásáról.
A több mint 800 millió forint értékű rekonstrukciós munkálatok befejezése után idén ősszel kezdik meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló határában fekvő Harangodi-víztározó feltöltését.
A dugulásveszély előrejelzésével kerüli el a Yorkshire Water, hogy kezeletlen szennyvíz kerüljön a környezetbe. Az észak-angliai térség csatornahálózatát üzemeltető vízmű, a Siemens és a Sheffieldi Egyetem közös fejlesztése a dolgok internetéről gyűjtött adatokat mesterséges intelligenciával elemzi.
Június 23-a a műszaki pályán dolgozó nők világnapja (International Women in Engineering Day), amely a műszaki területeken dolgozó nők eredményeit ünnepli, és felhívja a figyelmet arra, milyen fontos, hogy minél több nő válassza ezt a karrierutat.
Az európai cégvezetők háromnegyede arra számít, hogy a védőoltások terjedése pozitívan hat majd cégük teljesítményére 2021 második felében; 45 százalékuk régóta nem volt ennyire optimista a növekedéssel kapcsolatban.
Hatályba lépett Romániában az 5G hálózatok telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz kötő törvény, miután Klaus Iohannis államfő kihirdette a szenátus által nagy többséggel megszavazott kormányzati tervezetet.
Az ABB robotjai segítségével a fenntartható szolártechnológia fejlesztésével foglalkozó svéd Absolicon 6 percenként tud legyártani egy napkollektort, így technológiája költséghatékony alternatívát nyújt a hagyományos fűtéstechnológiával szemben.
A Lego állami támogatással 53 milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón.
A tervek szerinti ütemben halad, 87 százalékos készültségi fokon áll a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációját végző műtárgy kivitelezése.