Már az ősszel birtokba veheti az első cég a zalaegerszegi okostesztpályát
2018-07-24 11:00:07
Az egy éve kezdődött építkezés jelenleg 35-40 százalékos készültségben van, a 250 hektáron épülő tesztpályán egy smart city zóna is épül.
Az egy éve kezdődött építkezés jelenleg 35-40 százalékos készültségben van, a 250 hektáron épülő tesztpályán egy smart city zóna is épül.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.
Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna – jelentette hétfőn a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben – összegzi a T-Systems Magyarország csütörtökön Budapesten bemutatott reprezentatív kkv-kutatása, amely szerint ugyanakkor a digitális fejlesztés versenyelőnyt jelent.
A kényelmes és hatékony munkahelyek megteremtését elősegítő alkalmazások terén piacvezető Building Robotics Inc. megvásárlásával az intelligens épületmegoldásokat kínáló Siemens Building Technologies divízió újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett.
A svájci gépipari konszern második negyedévi árbevétele egy év alatt 8,45 milliárd dollárról 8,88 dmilliárd dollárra dollárra nőtt.
A betongyártással foglalkozó szekszárdi V & Periko Kft. 460 millió forintos beruházással bővíti kapacitását, a fejlesztésnek köszönhetően 10-15 százalékkal nőhet a cég árbevétele – közölte Vass Péter ügyvezető igazgató az MTI-vel.
A Digitális jólét program azt célozza, hogy a magyar emberek a digitalizáció nyertesei legyenek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden sajtótájékoztatón.
A Boeing keddi előrejelzése szerint a világ légitársaságainak a következő húsz évben 42 730 új repülőgépre lesz szükségük.
Az Európai Stratégiai Beruházási Alap túlteljesítette az eredeti 315 milliárd eurós beruházási célt, és indulása, 2015 júliusa óta 335 milliárd euró beruházást mobilizált az Európai Unióban – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán.
Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
Az Opus Global Nyrt. újabb 25 százalékos üzletrész apportjával, a társaságnál jelenleg zajló tőkeemelésekkel együtt, kizárólagos tulajdonosa lesz Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb folyékony cukrokat, valamint egyéb élelmiszer-, gyógyszeripari-, és állati takarmány alapanyagokat előállítójának, a Kall Ingredients Kft.-nek – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden.
Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG – közölte Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, az épülő új gyár projektnyitó rendezvényén.
Megjelent a Vállalkozói és ipari inkubációs szolgáltatások fejlesztésének támogatása című pályázati felhívás, melyre mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak október 17-től, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.