A Digi megvásárolja az Invitel lakossági üzletágát
2017-07-24 09:30:25
A Digi Távközlési Zrt. megvásárolja az Invitel csoport lakossági és kisvállalati üzletágát, az Invitel Távközlési Zrt.-t – közölte az Invitel pénteken.
A Digi Távközlési Zrt. megvásárolja az Invitel csoport lakossági és kisvállalati üzletágát, az Invitel Távközlési Zrt.-t – közölte az Invitel pénteken.
Az ABB világszinten átlagban három főt vesz fel naponta ehhez a divízióhoz.
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) sajnálatosnak tartja a T-Systems és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegy értékesítési projektje körül kialakult helyzetet, amelynek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a piaci szereplők és az állami szervezetek közös érdeke a felkészülés digitális átalakulásra, amihez párbeszédre van szükség.
Bencsáth Boldizsár adatbiztonsági szakértő szerint az úgynevezett zsarolóvírusok azért mostanában terjedtek el igazán, mert már van annyi számítógép, hogy a támadók elég pénzt tudjanak szerezni, míg korábban kevesebben használtak számítógépeket.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot hirdet Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletén betöltendő tudományos és technológiai szakdiplomata álláshelyre.
A tavalyi várakozásoknak megfelelően a zsarolóvírusok és biztonsági sérülékenységek jelentik idén a legnagyobb fenyegetést az interneten az Eset biztonságtechnikai cég szerint.
Kiberbiztonsági munkacsoport létrehozásáról folytat tárgyalásokat Oroszország és az Egyesült Államok – közölte csütörtökön Andrej Krutszkih, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi kiberbiztonsági együttműködési kérdésekért felelős különmegbízottja.
A Fehér Házban fogadták a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapatát, amely elnyerte a First Global Challenge nevű nemzetközi robotépítő verseny fődíját kedden Washingtonban.
A legtöbb vállalkozás a költségek csökkentését és a termelés bővítését választják, kevés figyelmet kap ugyanakkor a legalább ennyire fontos munkaerő-fejlesztés vagy a jövőt jelentő precíziós gazdálkodás a K&H legfrissebb felmérése szerint.
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya nemcsak a hagyományos járműdinamikai tesztek elvégzésére nyújt lehetőséget, hanem az önvezető és az elektromos járművek fejlesztési vizsgálatait is lehetővé teszi – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Kibővül a Digitális Jólét Program, a kormány által elfogadott határozat értelmében januártól az internethasználat áfája 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik, s a Digitális Jólét Alapcsomag bevezetésével 2018 végéig Magyarország minden településén kiépülhet az ingyenes wifi-szolgáltatás – közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos csütörtökön.
Az utasok adatai biztonságban vannak – szögezte le Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Az elmúlt évek jelentős bővülése okán új logisztikai központot nyitott Budaörsön a Phoenix Contact magyarországi képviselete. A közel 1 millió eurós beruházás eredményeként az ipari elektrotechnikai és automatizálási termékek 70 százalékát 24 órán belül képes szállítani a vállalat.
Az újonnan megvásárolt licenc, az integrált poliol-gyártás nagy előnye, hogy nincs ilyen a kelet-közép-európai régióban, pedig az autóipar lelkesen fogyasztja a poliolból készült műanyagokat.