Közel félmilliárd forint támogatást nyert 24 pest megyei kkv
2017-06-07 08:00:31
A támogatásból a vállalkozások kapacitásbővítő beruházásokat végezhetnek, de lehetőség nyílik fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására is.
A támogatásból a vállalkozások kapacitásbővítő beruházásokat végezhetnek, de lehetőség nyílik fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására is.
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája – derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "Brandz Top 100" felméréséből.
A mesterséges intelligenciára épülő Chempass nyerte idén a fődíjat a Brain Bar Budapest fesztivál nemzetközi startup versenyén, és a magyar fejlesztő csapat különdíjat is kapott – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport, a pécsi 533 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 106 millió forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Át kell alakítani az oktatást a technikus képzés erősítéséhez – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
A mezőgazdaságigép-alkatrészeket és részegységeket gyártó Hantech Zrt. 3,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet, ez tíz százalékkal haladja meg a 2015. évit. A cég az előző évvel megegyezően százmillió forintos nyereséget ért el – közölte a vállalat az MTI-vel.
A Grabarics Vasbeton GVB márkanéven folytatja munkáját, miután a magasépítő és generálkivitelező cég átvette a Hevesi Vasbeton Előregyártó gyár teljes kapacitását.
A Siemens Healthineers olyan új funkciókkal egészítette ki teamplay elnevezésű, felhő alapú hálózatát, amelyek segítik majd a kórházakat és a radiológiai praxisokat abban, hogy betartsák az EU jövőbeni sugárvédelmi előírásait a radiológiai képalkotás során.
Huszonöt százalékkal növeli termelési kapacitását vaskeresztesi gyárában még az idén a babatermékeket gyártó, osztrák érdekeltségű MAM-Hungária Kft. – közölte az MTI-vel a gyár igazgatója.
Az automatizálás és energetika területén vezető svéd-svájci ABB hazai leányvállalata, az ABB Kft. immár harmadszor nyerte el a tekintélyes Business Superbrands díjat.
A Siemens gyorstöltői 10 perc alatt 100 kilométernyi úthoz elegendő töltést biztosítanak.
Pénteki brit sajtóértesülés szerint az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.
Sehol, így Magyarországon sincs alternatívája a digitális oktatásnak – jelentette ki a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten.