Hamarosan indul a kkv-k infokommunikációs pályázata
2017-01-27 15:00:00
Március 8-tól lehet benyújtani a kis- és közepes vállalkozások digitalizációját segítő, összesen 54 milliárd forintos keret pályázatait.
Március 8-tól lehet benyújtani a kis- és közepes vállalkozások digitalizációját segítő, összesen 54 milliárd forintos keret pályázatait.
Idén jelentősen csökkenhet a közösségi oldalak, így például a Facebook népszerűsége, egyre többen meg is szüntethetik regisztrációjukat – többek között ez derül ki a Telenor 2017-es technikai előrejelzéséből.
A sztrájk ugyan termeléskieséshez vezetett, ez azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását. Hangsúlyozta, hogy az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan.
Tavaly 7,2 százalékkal csökkent a román járműgyártás a 2015-ös évhez mérten. 2016-ban összesen 359 306 autót gyártottak Romániában – közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége.
A Gazdasági Versenyhivatal mintegy 200 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt.-re megtévesztő tájékoztatás miatt.
Innovációs centrumot hoz létre a Miskolci Egyetem és a város önkormányzata – a megállapodást pénteken írták alá a borsodi megyeszékhelyen.
A mobil szélessáv iránti mérséklődő kereslet és a gyenge gazdasági környezet miatt 10 százalékkal csökkent a svéd Ericsson távközlési óriás tavalyi árbevétele, és kevesebb mint harmadára mérséklődött az üzemi eredménye.
Magyarország teljes jogú tagja lett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó társulásának, az EIT Digital-nak, ezáltal az ország a digitális elit részévé vált, kutatási és innovációs potenciálja bekerült Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjába.
A fémiparban tevékenykedő, napkori székhelyű cég új gyártócsarnokot épített fel, új darukat, darupályákat és egy portálmaró berendezést vásárolt.
A logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát.
Csütörtök reggel kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdett az Audi Hungaria Független Szakszervezete az Audi Hungaria Zrt. motorgyárában, mert úgy érzik, hogy az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét.
Az LG Electronics dél-koreai vállalat tavaly 1,16 milliárd dollár üzemi nyereséget ért el, ami 12,2 százalékkal múlta felül a 2015-ös eredményt – tette közzé a cég szerdán.
Fél nap alatt a keretösszeg másfélszeresét igényelték a kkv-k a termelési kapacitásfejlesztési pályázaton.
Az amerikai BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelője Budapesten létesít innovációs központot, a beruházás nyomán 500, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet is létrehoz.