Rétvári Bence Emmi-államtitkár szerint egyre népszerűbb e-napló rendszer az iskolákban, a 2016/2017-es tanévben már 1099 intézmény állt az elektronikus rendszerre, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

 Egyre többen használják – fotó: eduline.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta, a rendszer a tanárok visszajelzései alapján érezhetően megkönnyíti és lerövidíti a tanárok félévi és év végi adminisztrációs terheit, emellett a szülők számára is naprakész információkkal szolgál.

Az e-napló feladata, hogy helyettesítse a papíralapú dokumentációt az oktatásban, így a tanulók értékelése gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban is zajlik. A tanulók eredményeit a tanárok határidőre vezetik fel a digitális felületre, így a szülők a jelszóval védett oldalon keresztül könnyen hozzáférhetnek a gyerekek jegyeihez – ismertette Rétvári Bence.

Rétvári szerint a pedagógusoktól is elvárja a jegyek rendszeres felvezetését, ami a papíralapú napló használatánál nem volt ilyen átlátható. Elmondta még, hogy az új e-naplóba a diákok jegyein kívül az igazolt és igazolatlan hiányzások is bekerülnek, sőt, az óra eleji hiányzott perceket is összeadja magától az e-napló.

Mindezek mellett Rétvári Bence elmondása szerint a szülő az iskola bármely tanárának írhat üzenetet a rendszeren keresztül, így a pedagógusok és a szülők kényelmesebben és hatékonyabban kommunikálhatnak. A kormány célja, hogy az iskolákban minél jobban kihasználják a korszerű technikai lehetőségeket – hangsúlyozta az államtitkár.