A Szádcölöp című pályázatáért a Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. kapta a Dél-Alföldi Innovációs Díjat, a Szegedi Akadémiai Bizottság a régió három kereskedelmi és iparkamarájával közösen alapított elismerését kedden adták át a csongrádi megyeszékhelyen.

cs01A cég egyik terméke – fotó: csomiep.com

Dékány Imre akadémikus, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke elmondta, a cég által kidolgozott termék egy magyar szabadalommal védett, talajba verhető, egymáshoz kapcsolódó, vasbeton szerkezetű, a partfal megtámasztására, vízzárásra és a vízpart erózióvédelmére szolgáló elemcsalád.

A termék használható kikötőkben, vízi létesítményeknél utólagos beépítéssel is, esztétikus megjelenése lehetővé teszi alkalmazását turisztikai fejlesztéseknél – közölte az akadémikus, hozzátéve a Csomiép Kft. Csongrád megye egyik legaktívabb iparjogvédelmi bejelentője.

A terméket bemutató előadásában a fejlesztésben résztvevő Szendeffy János mérnök, az EFERTE Kft. egyik alapítója elmondta, a fejlesztés egyetemi kutatók, tervezőcégek bevonásával történt. Geometriájának köszönhetően az elemcsalád mechanikai tulajdonságai jobbak, mint a hagyományosan alkalmazott technológiáké.

Az 1989-ben elsősorban vízrendezési feladatokra alapított hódmezővásárhelyi székhelyű Csomiép Kft. négy magyar szakmai befektető tulajdonában áll. A vállalkozás tevékenységi köre az idők folyamán kibővült csatornázó, út- és vasútépítési elemek, mezőgazdaságban és a környezetvédelem területén használatos vasbeton elemek gyártásával. A nyilvános cégadatok szerint a Csomiép Kft. értékesítésből származó nettó bevétele 2017-ben 1,722 milliárd forint volt, 44,687 millió forint adózott eredmény mellett.