Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók – idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a cég központjában Sencsenben szombaton a japán médiának adott interjúban hangsúlyozta, hogy vállalata semmilyen illegális dolgot nem követett el. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy az amerikai intézkedéseknek csak korlátozott hatása lesz a Huawei üzletmenetére és kevéssé befolyásolja a cég hosszú távú növekedési kilátásait.

"Semmilyen törvénybe ütközőt nem követtünk el" – fogalmazott a cég vezére az amerikai szankciók bejelentése óta adott első interjújában. "Növekedésünk lelassulhat ugyan, de csak kismértékben" – tette hozzá, megjegyezve, hogy az éves bevétel növekedési üteme valószínűleg 20 százalék alatt lesz. A Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezés gyártója. Tavaly 67 milliárd dollárt fordított alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai cégektől alkatrészeket.

Illusztráció – fotó: Getty Images

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten szerdán elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Pénteken pedig Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek és technológiák eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. A minisztérium rendelete alapján a Huawei 68 leányvállalata került világszerte feketelistára, kéttucatnyi országban.

"Az ilyen, az üzleti partnereket fenyegető politika csak kedvét szegi a vállalatoknak ha kockázatvállalásról lenne szó és végül az Egyesült Államok hitelvesztéséhez vezet" – mondta Zsen Cseng-fej. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Donald Trump kereskedelmi politikája viszont nagyban hozzájárul a kínai gazdasági reformfolyamat felgyorsításához, "és ennek köszönhetően a későbbiekben reményeim szerint javulni fog közöttünk a viszony". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vállalata semmilyen téren nem fog engedni Washington nyomásának. "Nem fogunk változtatni sem vezetőségünkön, sem nem fogunk külső felügyeletet elfogadni ahogy a ZTE tette" – mondta, utalva a ZTE ellen tavaly elrendelt amerikai szankciókra, amelyek kis híján csődbe sodorták a kínai technológiai céget.

Az alkatrészbeszerzésekről szólva a Huawei vezérigazgatója kijelentette: folytatják saját áramköreik fejlesztését a szankciók hatásának mérséklése érdekében. "Semmi gond" nincs azzal, ha a Qualcomm és más amerikai áramkörgyártók leállítják szállításaikat a Huaweinek. "Fel vagyunk rá készülve" – fogalmazott. Hasonló hangot ütött meg a Huawei processzorokat tervező és gyártó érdekeltsége, a HiSilicon Technologies elnöke is egy korábbi nyilatkozatában: "évek óta készülünk erre a fordulatra, megvan a B-tervünk".

Zsen Cseng-fej nyilatkozatában határozottan elutasította 5G távközlési berendezések amerikai gyártásának a lehetőségét. "Ha megkérnek rá sem megyünk" – szögezte le. Mindazonáltal pénteken már hírek jelentek meg a nemzetközi médiában arról, hogy az Egyesült Államok egyes területeken bizonyos szolgáltatók számára engedményekkel készül enyhíteni a Huawei ellen elrendelt korlátozások hatását. A Reuters hírügynökség értesülése szerint a washingtoni kereskedelmi minisztérium a zavartalan szolgáltatás biztosítása érdekében 90 napra mentesítést készül adni a Huawei egyes ügyfeleinek a szankciók betartása alól. A tilalom ugyanis azt is jelentené, hogy a Huawei nem tudja elvégezni a már telepített távközlési berendezések karbantartását.

Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint szombaton telefonbeszélgetésen arra hívta fel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmét, hogy a legutóbb tett amerikai lépések nagyban sértik Kína gazdasági érdekeit és ezért nagyobb önmérsékletre lenne szükség. Megfogalmazása szerint az Egyesült Államok "túl messzire ment" a kereskedelmi vitában. Hangsúlyozta, Kína változatlanul is a tárgyalásos megoldást preferálja, annak azonban egyenlő felek között kell történnie.

Valószínűleg már a legtöbben olvasták a Reuters értesüléseit arról, hogy a Google felfüggeszti némelyik üzleti kapcsolatát a Huawei-jel. A Huawei – ígérete szerint – továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten.

hhhhhhhhZsen Cseng-fej, a kínai szupervállalat alapítója – fotó: AFP

„A Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte. Mint az Android egyik legfontosabb globális partnere, szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformjaikkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös. A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban kapható Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten. Továbbra is biztonságos és fenntartható szoftver-ökoszisztémát építünk majd, annak érdekében, hogy a lehető legjobb élményt biztosíthassuk felhasználóink számára világszerte.” – reagált a kínai vállalat. Alább olvasható továbbá a Google és az Android hivatalos állásfoglalása arról, hogy forgalomban lévő Huawei termékeken továbbra is elérhetők lesznek a Google Play szolgáltatásai:

Google nyilatkozat:
„Együttműködünk a rendelettel és vizsgáljuk annak állításait. A Google Play és a Google Play Protect továbbra is elérhetők és használhatók maradnak a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”

Az Android válasza a Huawei felhasználók kérdéseire:
“A Huawei felhasználók kérdéseivel kapcsolatban és az Egyesült Államok kormányzati intézkedések betartása érdekében: Biztosíthatunk titeket, miközben betartjuk az összes amerikai követelményt, a Google Play és a Google Play Protect szolgáltatásai a jövőben is elérhetők lesznek a forgalomban lévő Huawei eszközökön.”