A Szegedi Tudományegyetem, kutatóintézetek, cégek, szakmai szervezetek részvételével Területi Innovációs Platform (TIP) alakult kedden Szegeden.

Illusztráció – fotó: Pixabay

Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kutatás-fejlesztési elnökhelyettese a kezdeményezést bemutató országos programsorozat szegedi rendezvényén kifejtette, az intézmény célja a kis- és közepes vállalkozások innovációs tevékenységének növelése, a tudományos eredmények piaci hasznosulásának fokozása, valamint a tudáskapacitás kihasználása. Az ehhez szükséges valamennyi elem megtalálható a Területi Innovációs Platformokban – tette hozzá.

A platformok tagjai részesei lehetnek a fejlesztési irányokat meghatározó döntések előkészítésének, valamint közvetlen és folyamatos információt kaphatnak a szakpolitikai intézkedésekről. Az együttműködés révén közös projektek indulhatnak, a résztvevők könnyebben hozzáférhetnek az egyetemek, kutatóintézetek szolgáltatásaihoz – tudatta az elnökhelyettes. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárja hangsúlyozta, a felsőoktatási intézmény kiemelt feladata az együttműködés a régió vállalkozásaival, a hatékony, eredményes technológiai transzfer támogatása.

A szakember kifejtette, az egyetem stratégiailag fontosnak tartja az együttműködést az ipari szereplőkkel és a szakpolitikával, hiszen csak így lehet lépést tartani a felmerülő igényekkel és a mindig változó, újabb és újabb kihívásokkal. Az SZTE régiós szerepe a Dél-Alföld mellett kiterjed a Vajdaságra, valamint Románia észak-nyugati megyéire is. A tudományos kutatás és fejlesztés mellett az egész egyetem tevékenységét szeretnék innovatívvá tenni, a kutatás mellett, az oktatás, valamint a saját működése, az informatika vagy a pénzügyek területén is – közölte a kancellár.

Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettese hangsúlyozta, a SZTE nemzetközileg elismert kutatóegyetem, kiemelt területei az anyagtudomány, a gyógyszerkutatás, az informatika és okosrendszerek, a transzlációs medicina, valamint a lézerkutatás. Az SZTE 19 doktori iskolájának 110 doktori programja az összes tudományterületet lefedi. Az intézményben 18 MTA által támogatott kutatócsoport, hét MTA Lendület-kutatócsoport, valamint öt ERC- (European Research Council) kutatócsoport működik – tudatta a professzor.