Tavaly 824 bejelentés érkezett a hatóság Internet Hotline jogsegélyszolgálatához internetes jogsérelmekről, 13 százalékkal több, mint az előző évben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden, a biztonságosabb internet napján az MTI-vel.

Illusztráció – fotó: Shutterstock

A közlemény szerint az internetes jogsértések közül 2019-ben a legtöbb – 276 – a pedofil tartalom kategóriába esett, míg nagyjából fele ennyi bejelentés szólt hozzájárulás nélkül közzétett (148) és adathalász tartalmakról (142).

A gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő anyagokról szóló bejelentések száma jelentősen, háromszorosára nőtt 2018-hoz képest. Az ebbe a kategóriába tartozó bejelentések közel harmada minősült feltételezhetően gyermekpornográfiának. Ezeket az eseteket az NMHH hotline munkatársai további intézkedésre elküldték a Nemzeti Nyomozó Irodának vagy – ha a tartalom külföldi szerveren volt – a hotline-okat összefogó ernyőszervezet, az INHOPE rendszerén keresztül továbbították az érintett országok forróvonalainak.

A 2019-ben érkezett kiemelkedően sok bejelentett gyermekpornográf tartalom az erősödő hazai netezői odafigyelés mellett azzal is magyarázható, hogy a Kanadai Gyermekvédelmi Központ projektje, az Arachnid automatizált alkalmazás többször is jelentős mennyiségű tartalmat továbbított a világ forróvonalainak.

Felhívták a figyelmet, hogy az NMHH március 1-jétől elindít egy weboldalt Gyerekanaten.hu címen, amely a szülőkhöz szól, és rövid, világos szócikkek formájában magyarázza el azt, amiről a gyerekeik online tapasztalataik kapcsán beszélnek. Az oldal megismertetésére, egyben a biztonságosabb internet napjának idei témájához, az online identitáshoz kapcsolódva az NMHH beszélgetésre ösztönző videót készített az nmhh.hu/onlinearcok aloldalon. Ebben egy közösségi médiás fotó kapcsán azt a távolságot érzékeltetik, amely a közösségi médiában létrejön az online és a valóságos identitás között.