A lengyel alsóház a házszabály módosításával megteremtette csütörtökön annak a lehetőségét, hogy videokonferencia formájában tarthassák meg a parlamenti üléseket olyan rendkívüli helyzetekben, amilyennek a jelenlegi koronavírus-járvány (Covid-19) is számít.

szjmA Szejm üres ülésterme – fotó: Shutterstock 

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által előterjesztett módosítások mellett a 460 fős alsóház 368 jelen lévő tagja közül 250-en szavaztak, 104-en ellenezték a megoldást. A módosítást még a meglévő előírások szerint, a szejm épületében kellett lebonyolítani, amint ezt a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) szorgalmazta, a nemzeti radikálisok és a szélsőliberálisok szintén ellenzéki koalíciója, a Konföderáció támogatásával.

A két tömörülés ugyanis törvénytelennek találta a PiS eredeti tervét, miszerint az említett szabályzatmódosítást is már videokonferencia keretében szavaznák meg a szejm pénteki ülésnapjának elején. A csütörtöki vitán részt vevő képviselőket a vírusfertőzés veszélye miatt 12 parlamenti tárgyalóterembe ültették szét, védőeszközökkel szerelték fel őket, így sokan kesztyűt, egyesek védőmaszkot viseltek.

Az elfogadott szabályzatmódosítás nyomán a képviselők többsége – kivéve a frakciók egy-egy képviselőjét – pénteken már otthonából bonyolítja le a kormány által a koronavírus-járvány kapcsán előterjesztett, a lengyel GDP mintegy 10 százalékát érintő gazdaságélénkítő csomagról szóló vitát és szavazást. A parlamenti ülés megtartása videokonferencia formájában a módosítások szerint rendkívüli helyzetekben, így hadiállapot, szükségállapot, katasztrófa-, illetve járványhelyzet idején alkalmazható. Az alsóházi iroda ilyen esetekben megfelelő elektronikus eszközökkel látja el a honatyákat.

Lengyelországban múlt pénteken hirdették meg a járványhelyzetet, kedden pedig kijárási tilalmat rendelt el a kormány. A mozgáskorlátozás nem érinti a munkahelyre utazást, a bevásárlást, valamint a két személynek, illetve egy család több tagjának engedélyezett, korlátozott létszámú sétákat sem. Lengyelországban csütörtök estig 1163 Covid-19 fertőzést regisztráltak, s a koronavírusos betegek közül eddig 14 beteg hunyt el.