A Siemens Digital Industries területének megoldásai lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy a digitalizáció útjára lépjenek és megismerjék a jövő mérnöki, gyártási és elektronikai folyamatait, valamint az azokhoz szükséges eszközöket. 

A Siemens 2001-ben lépett be a gyártástámogató rendszerek piacára – kép: Siemens

A jelenlegi megváltozott körülmények között is az a Siemens célja, hogy támogassa a digitális átalakulást, illetve hasznos tudást nyújtson ehhez a vállalatok, vállalkozók és a gazdasági szereplők számára. Ebben az új helyzetben az átalakult munkakörülmények lehetőséget kínálnak arra is, hogy bővítsük szakmai tudásunkat és online tanfolyamokkal fejlesszük digitális készségeinket. 

A Siemens erre nyújt lehetőséget azzal, hogy most még könnyebb hozzáférést biztosít a Digital Industries programokhoz kapcsolódó online tanfolyamokhoz. Ehhez nem kell mást tenni, mint regisztrálni és ezt követően 30 napig ingyenesen elérhető a videós tréningek széles köre. A képzésekkel az érdeklődők megismerhetik a PLM (Product Lifecycle Management) szoftvereket, fejleszthetik készségeiket és elmélyíthetik tudásukat alkalmazási területük és használatuk terén.

Diákok, oktatók és startupok számára az eddig is ingyenesen rendelkezésre álló szoftverek körét a vállalat tovább bővítette, így már elérhető a többféle CAD (computer-aided design) tervezőprogram, például a Solid Edge és az NX mellett a Mentor PADS Professional PCB design szoftver (12 hónapos ingyenes licensszel) is. Emellett a Mendix applikációfejlesztő platform ingyenes verziója is hozzáférhető már mindenki számára.

A Siemens folyamatosan dolgozik azon, hogy az elérhető megoldások körét tovább bővítse és ezáltal is támogatást nyújtson a közösségeknek.