A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Metrans Zalaegerszeg Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón - Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Szijjártó Péter ismertette, hogy Zalaegerszegen már most is komoly átmenő vasúti forgalom van, csak a Metransnak naponta 12-14 vonatja halad el a város mellett. Annak érdekében, hogy Zalaegerszeg legyen az adriai-tengeri kikötők felől a belépési pont Magyarországra Szlovákia, Csehország és Lengyelország irányába, a Metrans úgy döntött, hogy egy logisztikai bázist, egy konténer terminált épít ott. A Koper, Fiume és Trieszt kikötőiből érkező, illetve az oda tartó vonatok rendezésének helyszíne lesz a zalaegerszegi bázis.

Kitért arra is, hogy a világjárvány okozta gazdasági válsághelyzet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a logisztika mint iparág rendkívüli mértékben felértékelődik. Ahhoz azonban, hogy egy ország logisztikai központ legyen, infrastrukturális fejlesztésekre van szüksége.

Kiss Péter, a Metrans csoport elnök-vezérigazgatója videoüzenetében elmondta, hogy az új, zalaegerszegi terminál megnyitását 2023-tól több lépcsőben tervezik, és mindent megtesznek azért, hogy a kivitelezést még idén el tudják kezdeni.

Az elnök-vezérigazgató szerint Zalaegerszeg várhatóan nagy jelentőségű csomóponttá fejlődik a jövőben a dél- és dél-kelet-európai, a trieszti, koperi és rijekai tengeri kikötők, valamint az európai piacok között húzódó közlekedési tengelyen. Az adriai korridor kiemelt kereskedelmi útvonallá válik, és ebben Zalaegerszegnek kulcsszerepe lesz.

A Metrans a HHLA intermodális áruszállítással foglalkozó leányvállalata, amely területen Európa piacvezetői közé tartozik. Vasúti rendszerével és konténertermináljainak hálózatával már több mint tíz országban szolgálja ki az áruszállítási igényeket. A vállalat stratégiájának lényege, hogy az északi és déli nagy európai tengeri kikötőkön keresztül zajló globális konténeres áruforgalom részeként korszerű, hatékony és környezetbarát logisztikai megoldásokat kínáljon a kelet-közép-európai országokban, köztük Magyarországon is.

A jelenleg 17 vasúti terminálból álló nemzetközi hálózattal rendelkező Metrans 2017-ben nyitotta meg első saját tulajdonú magyarországi terminálját Budapesten. A cégcsoport az elmúlt évek dinamikus növekedése miatt, valamint Magyarország stratégiai elhelyezkedésének és a befektetéseket ösztönző gazdasági környezetének köszönhetően döntött újabb konténerterminál megépítése mellett.

A Metrans Európa vezető logisztikai és szállítmányozási vállalatcsoportjának, a Hamburger Hafen und Logistik AG-nak (HHLA) a tagja.