A monori optikai hálózat 2016-os befejezése után Monorierdőn és Nagykátán folytatja a hálózatfejlesztést a UPC Magyarország Kft., jövő áprilisától pedig további településeken fejleszt az öt járást magában foglaló 29-es számot viselő körzetben – jelentette be Császár Zoltán, a társaság stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója kedden Monoron.

Az igazgató felidézte: az optikai hálózat kivitelezése Monoron már zajlik, és ez év végére befejeződik, az 5-18 Mbit/s letöltési sebesség 500-ra növekszik. A UPC Monor-Monorierdő-Nagykáta beruházása több mint 1 milliárd forint, amely saját forrásból valósul meg és jövő év első negyedévének végéig befejeződik.

Császár Zoltán elmondta azt is, hogy 2017 második negyedévétől a kormányzat Digitális Jóllét Programjával összhangban folytatódik a fejlesztés. Emlékeztetett arra, hogy a program keretében a kormány nemzeti forrásból támogatja a Pest megyei régióban a szupergyors internetelérést szolgáló hálózatfejlesztést. A pályázatot várhatóan december elején írják ki.

Mint azt az igazgató elmondta, csak a 29-es körzetben több milliárd forintról van szó, és járásonként változó a támogatás. Kiemelte továbbá, hogy a kormány azokat a háztartásokat támogatja, ahol nincs olyan szupergyors internet, mint amilyen Magyarország több településén ma már elérhető. "Ez esélyegyenlőség-teremtő programnak is tekinthető" – foglalta össze Császár.

optikai kábelFotó: fiber-optic-components.com

Az igazgató beszámolója szerint 2018 végére a körzet mintegy 100 ezer pontjára – háztartásokba, vállalkozásokhoz, intézményekhez – jut el az optikai hálózat, és a kormányzati pályázat jelentősen segíthet a többi település fejlesztési sebességén.

Császár Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy a 29-es körzetben a UPC az első számú vezetékes szolgáltató. A UPC az ország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója, 1,7 millió háztartásban van jelen, több mint 300 településen, 800 ezer ügyféllel rendelkezik, tavaly több mint 60 milliárd forint árbevételt ért el. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára – a térség fideszes országgyűlési képviselője – hangsúlyozta, a kormány fontos célként fogalmazta meg a szélessávú internet eljuttatását minden háztartáshoz.

Olyan új digitális szolgáltatások válnak elérhetővé a hétköznapi életben, mint például a Belügyminisztérium (BM) digitális személyigazolványa, ehhez azonban infrastruktúra kell. Az államtitkár aláhúzta: uniós forrás nem használható fel a közép-magyarországi régióban, így nemzeti forrásból ír ki pályázatot a kormány – a feltételrendszert már egyeztette a szolgáltatókkal.