Pénzügyi Innovációs Platformot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az új fintech kezdeményezések biztonságos elterjedésének támogatására.

A platformot Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnöke és Szombati Anikó ügyvezető igazgató kedden szakmai konzultáción mutatta be fintech cégek, pénzügyi intézmények és érdekképviseletek vezetőinek – közölte a jegybank az MTI-vel.

Képünk illusztráció – fotó: Shutterstock

A közleményben felidézik, hogy a jegybank 2017 folyamán átfogó kutatást végzett a fintech innovációs piaci folyamatok felmérésére. Ezek igazolták, hogy a pénzügyi közvetítőrendszerben keresleti és kínálati oldalon is jelentős igény van az innovatív pénzügyi szolgáltatások biztonságos alkalmazására. 

Ennek előmozdítására az MNB a nemzetközi gyakorlattal összhangban álló javaslatokat dolgozott ki. A fenntartható felzárkózást segítő innovatív ötletek megvalósulását a jegybank honlapján keddtől elérhető új Pénzügyi Innovációs Platform (Innovation Hub) hatékonyan támogathatja, később pedig egy Pénzügyi Innovációs Tesztkörnyezet (Regulatory Sandbox) is felállítható lesz – közölték. 

A Pénzügyi Innovációs Platform folyamatosan frissülő információkkal támogatja a fintech megoldások terjedését. Itt jelennek meg a különböző pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozói, felügyeleti elvárások. Emellett információmegosztó felületként szolgál a teljes fintech ökoszisztéma (fintech cégek, bankok, biztosítók, jogi irodák, kockázati tőkealapok) számára.

A honlap szabályozói támogató platformként is működik: az MNB iránymutatásokkal segíti a fintech innovátorokat az újításaikkal kapcsolatos pénzügyi-jogi kérdések tisztázásában. Időközben az MNB megkezdte a kapcsolatfelvételt a fintech témakörben tapasztalatokkal rendelkező külföldi társhatóságokkal, így a felület nemzetközi kooperációs platform feladatokat is elláthat a jövőben.

A jegybank közleménye szerint a fintech megoldásokkal javítható a pénzügyi szektor költséghatékonysága, versenyképessége. Az innováció révén elért hatékonyságnövekedés pozitívan hathat a pénzügyi stabilitásra, az intézmények működésére, és a pénzügyi termékek, szolgáltatások felhasználói számára is előnyökkel járhat. Megjegyzik ugyanakkor, hogy megfelelő szabályozói és felügyeleti kontroll hiányában bizonyos technológiai innovációknak kedvezőtlen hatásai is lehetnek, pénzügyi stabilitási, prudenciális és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhatnak.

Ezért olyan keretrendszerek kialakítása szükséges, amelyek a potenciális kockázatok minimalizálásával képesek megfelelően támogatni az innovációk terjedését, megtalálva a túlzottan megengedő és tiltó hozzáállás közti egyensúlyt, a pénzügyi stabilitás megőrzésével ösztönözni a fintech innovációkat, a szabályozó, pénzügyi felügyelő hatóság és a piac együttműködésével.