Az intézmény az orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó Roszenergoatom Összoroszországi Atomerőmű-üzemeltetési Tudományos Kutatóintézetére (VNIIAESZ) alapozva kezdte meg a működését.

kozpontA Roszatom kibervédelmi központja – fotó: budan.livejournal.com

A feladata olyan, egységes rendszer kiépítése, amelynek segítségével ki lehet mutatni az atomerőművek automatikus folyamat-vezérlőrendszerei ellen irányuló hackertámadásokat, illetve figyelmeztetni lehet ezek veszélyére. Egyszersmind folyamatosan készenlétben kell tartania az ilyen akciók következményeinek felszámolására képes erőket és eszközöket.

Szintén a központnak kell kialakítania az atomerőművek informatikai biztonságával kapcsolatos ipari és tudományos-technikai politikát, és meghonosítani ezekben a létesítményekben az információvédelem megfelelő technológiáját és eszközeit.

Az új intézmény partnereket is kap ehhez a munkához. A hivatalos tájékoztatás szerint együttműködik majd az ugyancsak a Roszatomhoz tartozó a Dollezsal Energiatechnikai Tudományos Kutató- és Tervezőintézettel (NIKIET) és az atomerőművek üzembe helyezésével és üzemeltetésével foglalkozó társasággal, az Atomtyehenergóval is.

Most már arra lehet számítani, hogy az atomerőművek informatikai biztonsági problémáit és a hackerek elleni harcot egységes központban fogják kezelni, nem pedig minden egyes létesítményben külön-külön – mondta Farit Tuhvetov, a VNIIAESZ vezérigazgatója. Szavai szerint így ez a központ koordinálja majd az egész munkát, beleértve a létező és a távlatokban lehetséges fenyegetéseket, kihívásokat, és ez üzemelteti majd a kiberbiztonságot szolgáló közös platformot is.