Megszerezte az első negyedévben a vezetést a már csak szerény mértékben növekvő kínai okostelefon piacon a Huawei az OPPO cégtől az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtöki jelentése szerint.

huaweiA Huawei átvette a vezetést – fotó: androidcommunity.com

Az első negyedévben 104,1 millió okostelefont értékesítettek Kínában, mindössze 0,8 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében. A piacot uraló öt legnagyobb vállalatból azonban csak három, a Huawei, az OPPO és a vivo tudta növelni az eladásait az első negyedévben, a két másik, az Apple és a Xiaomi nem, mint ahogy az összes többi gyártó sem. Az öt legnagyobb gyártó a kínai okostelefon piac több, mint 70 százalékát uralja. Az öt vezető márka között csak egy külföldi van, az Apple.

  • A 0,8 százalékkal növekedő okostelefon piacon a legnagyobb mértékben, az egy évvel korábbihoz képest 25,5 százalékkal a Huawei növelte az eladásait, így 20,8 millió készülék értékesítésével 20,0 százalékos piaci részesedésre tett szert az előző negyedévi 16,8 százalék és az egy évvel korábbi 16,0 százalék után.
  • Az OPPO "mindössze" 19,5 százalékkal növelte eladásait az első negyedévben, ami csak a rangsorban a második helyet biztosító 18,2 százalékos piaci részesedés megszerzéséhez volt elegendő. Az OPPO piaci részesedése 2016 negyedik negyedévében 18,1 százalék, az elsőben pedig 15,3 százalék volt.
  • A piaci rangsorban harmadik vivo 7,6 százalékkal növelte eladásait és 14,1 százalékos részesedést szerzett meg az első negyedévben az egy évvel korábbi 13,2 százalék után.
  • A negyedév nagy vesztese az Apple, eladásainak 26,7 százalékos csökkenésével. Piaci részesedése 9,2 százalékra csökkent 12,7 százalékról.
  • A Xiaomi 9,0 százalékos piaci részesedéssel áll az ötödik helyen. Eladásai 7,5 százalékkal csökkentek.
  • Az összes többi gyártó eladásai együttesen 9,6 százalékkal csökkentek az első negyedévben, piaci részesedésük 29,6 százalékra zsugorodott 33,0 százalékról.