A Telekom 4G hálózatának országos lakossági kültéri lefedettsége a folyamatos fejlesztésekkel már meghaladja a 99 százalékot – közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel.

A beltéri lefedettséget is folyamatosan javítják – fotó: origo.hu

Tavaly november óta a hálózatfejlesztések négy megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Pest megyékben folytatódtak, és jellemzően a kistelepüléseket érintették. A közlemény szerint így már 2700,  hatezer főnél kisebb magyarországi településen érhető el a Magyar Telekom 4G mobilinternet hálózata. A szolgáltató a 4G lakossági beltéri lefedettséget is folyamatosan javítja, amely jelenleg 88,5 százalékos. 

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben kiemelte: jelentős lépés, hogy a maximális sebességű hálózattal olyan kistelepülésekre is eljutottak, ahol eddig nem állt rendelkezésre 4G hálózati infrastruktúra. Zajlanak a Telekom 4G+ mobilinternet hálózat fejlesztései is, ez a hálózat már közel 70 településen elérhető.

A Telekom 2017-ben folytatta a nagysebességű szélessávú vezetékes hálózatának fejlesztését is, előzetes terveinek megfelelően egy év alatt közel 270 ezer háztartást fedett le szélessávú vezetékes hálózattal. A másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes szolgáltatás így már több mint 3 millió háztartásban elérhető. A társaság az idén további 300 ezer otthon szélessávú elérését tűzte ki célul, ennek egyharmada európai uniós források felhasználásával valósulhat meg – közölték.