Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján a fővárosban.

internetHa minden igaz, 2018-ra tovább csökken az internet áfája – fotó: 3100.hu

Az államtitkár elmondta, hogy az ország 143 járásában a következő hónapokban, Közép-Magyarországon pedig ősszel kezdődhet meg a hálózatfejlesztési munka, így az Európai Digitális Menetrend 2020-as céldátumánál Magyarországon lényegesen hamarabb, 2018 végére mindenhol lesz legalább 30 mbit/s sebességű internetkapcsolat. Hozzátette, hogy a Szupergyors Internet Program eredményeképp létrejövő, vezetékes és hálózati megoldásokat ötvöző hálózati infrastruktúra a háztartások internet-hozzáférésének biztosításán túl a vállalkozások versenyképességének is alapja. A jövő a hétköznapi és a gazdasági életben is digitalizációról szól, ezért a kormány minden magyarországi háztartás, vállalkozás és intézmény számára biztosítja a korszerű internet-hozzáférést a vezetékes – elsősorban optikai – hálózat, valamint a mobil technológia kiépítésével – fogalmazott Kara Ákos.  

A sajtótájékoztatón Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta, hogy a 150 milliárd forintos – kormányzati és uniós forrásból, valamint a szolgáltatók önerős beruházásaiból megvalósuló – hálózatfejlesztési program mellett 2018-ra tovább csökken az internet áfája, befejeződik a teljes oktatási rendszer digitális átalakítása és a wifi-hálózat országos fejlesztése.

A fentiek eredményeképp minden tanteremben elérhető lesz a világháló, az ország valamennyi településén létesül legalább egy szélessávú wifi-elérési pont, az országszerte induló térítésmentes képzésekkel pedig javulhatnak a lakosság a digitális kompetenciái és ezzel az elhelyezkedés esélyei is a munkaerőpiacon – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos. Hozzátette, hogy folyamatosan fejlesztik a mobilinternet-hálózatot is, ennek köszönhetően a magyarországi rendszer az elmúlt három évben a világ legjobbjai közé került.

Deutsch Tamás közölte azt is, hogy a következő hetekben megjelenik a szolgáltatók kínálatában a kedvező árú Digitális Jólét Alapcsomag, a jövőben pedig várhatóan még olcsóbbak lesznek az előfizetések a szolgáltatók versenyének köszönhetően. A miniszterelnöki biztos szerint 2018-ra a magyarországi internethálózat lehet a legkorszerűbb Európában és megkezdődhet az 5G technológia szélesebb körű felhasználása, valamint az akár 1 gigabites hálózati kapcsolatok kiépítése is.