Márciusban 2021 januárja óta először maradt el az egy évvel korábbitól a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállománya az ágazat képviseleti szerve, a Német Gépipari Szövetség (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V., VDMA) keddi közleménye szerint.

Illusztráció - Fotó: Lenny Kuhne

A változatlan áron számolt teljes rendelésállomány 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A belföldi megrendelések 3 százalékkal csökkentek, a külföldről érkező megrendelések 5 százalékkal maradtak el az előző évitől.

A megrendelések az euróövezetből 9 százalékkal, euróövezeten kívüli országokból 4 százalékkal csökkentek márciusban.

"Valószínűleg az oroszországi és ukrajnai megrendelések hiánya, sőt, a megrendelések törlése vezetett ehhez a csökkenéshez, valamint az ügyfeleknek az átlagosnál erősebb elbizonytalanodása is" - mutatott rá Ralph Wiechers, a VDMA vezető közgazdásza. Rámutatott, hogy újabb fennakadások jelentkeztek az egyébként sem zavarmentes ellátási láncokban, például a sanghaji kikötő bezárása, valamint az ukrajnai háború miatt. Az idei márciusi csökkenéshez azonban hozzájárult a koronaválság utáni pozitív korrekció során kialakult tavaly márciusi kiemelkedően magas bázis is.

Az idei első negyedév egészét tekintve viszont a vállalatok még mindig 7 százalékos reálértéken mért rendelésnövekedést regisztráltak az előző évhez képest.

A belföldi megrendelések 9 százalékkal nőttek januártól márciusig éves összehasonlításban, míg a külföldi megrendelések, az euróövezeten belüli és kívüli országokból egyaránt 6 százalékkal emelkedtek.