A szolgáltató tavaly végzett adategyeztetése nem a törvényi előírásoknak megfelelően történt, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót. Ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta.

Hibás adategyeztetés a Vodafone-nál

MNHH közleményéből kiderült, hogy a Vodafone több százezer előfizetőjének adatát, az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le.

Emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket. Ebből kifolyólag több százezer Vodafone-os kártyás előfizető új adategyeztetésre számíthat.

A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság augusztus 24-én helybenhagyott.

A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kifejtette, hogy a Vodafone az első adategyeztetés során több százezer előfizető esetében a már korábban, csupán a szerződéskötéskor megadott adatokat egyeztette újra a központi nyilvántartás adataival, így minden harmadik előfizetője ügyében jogsértő módon járt el. A szolgáltató eljárása ugyanis nem biztosította azt a törvényben előírt célt, hogy egyértelműen azonosítani lehessen az adott SIM-kártyához tartozó előfizetőt. Így sérült a közérdek, a jogalkotói cél, az államnak a visszaélések megakadályozásához fűződő nemzetbiztonsági érdeke.

Emellett a szolgáltató a nem egyeztetett kártyák lekapcsolását a törvényi határidőhöz és a versenytársakhoz képest is jelentős, többnapos késéssel fejezte be, meg sem kísérelve a törvény által szabott július 1-jei végrehajtást.

Az NMHH felhívta a figyelmet, hogy az adategyeztetést ettől az évtől kezdve minden évben a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell elvégezni. Ez minden feltöltő kártyás előfizetéssel rendelkező kártyatulajdonos számára más és más időpontban válik aktuálissá, attól függően, ki mikor kötötte meg a szerződését első alkalommal. Az adategyeztetés online is elvégezhető mindhárom nagy szolgáltatónál a cégek honlapján, és csupán pár percbe telik.