A domain értékét nem csupán az ára határozza meg, hanem az is, hogy mennyire jól csengő a név, amely domainként lett bejegyezve, tartalmaz-e fontos kulcsszavakat, márkanevet, mennyi minőségi link mutat az adott domain alatt létrehozott honlapra, vagy szimplán csak valaki számára mennyire fontos, hogy az adott domaint vegye használatba.

Illusztráció - Fotó: Unsplash

Míg egy újonnan bejegyzett domainnek fix ára van – mely az egyes regisztrátoroknál eltérő lehet, de nagyságrendileg általában megegyezik – addig a domainek adás-vétele tulajdonképpen csak azon múlik, hogy melyik domainért mennyit hajlandó adni egy vevő.

Főként a .com és .net végződésű domain nevek esetén van hatalmas érdeklődés, és egy-egy név rendkívül magas összegekért cserél gazdát. A 2021-es domain eladási statisztika a DN Journal adatai alapján a következő:

Forrás: Rackhost

Az idei év eddigi legdrágábban eladott domainje több mint 3 millió dollárért kelt el, de minden hónapban találhatunk félmillió dollár feletti tranzakciót.

Ahogyan már említettük, főként a .com és .net tartományban jellemzőek az ilyen magas értékű eladások, az országkód szerinti domaineket vizsgálva ennél alacsonyabb eladási árakkal találkozunk, viszont itt is akadtak már idén szép összegekért elkelt domain nevek. Ezeket láthatjuk a következő diagramon:

Forrás: Rackhost

A .hu domain tartományban ritkán találkozunk milliós nagyságrendű eladási árakkal, de természetesen nem kizárt, hogy jó áron tudjuk értékesíteni domain nevünket vagy ha vásárolni szeretnénk, akkor találhatunk számtalan értékes eladó domaint különböző portálokon. Sőt arra is lehetőség van, hogy domain elkapó szolgáltatással próbáljunk megszerezni számukra hasznos domain neveket titkos licit alapján, azaz annyit ajánlunk érte, amennyit számunkra ér. A hamarosan lejáró nevek között tudunk keresgélni, vagy akár kulcsszavak szerint szűrni, hogy megújítás hiányában azonnal lecsaphassunk rájuk.

Aki pedig inkább olyan domaint választana, ami még nincs regisztrálva, jóval alacsonyabb árakra számíthat. A domain keresőben ellenőrizheti, hogy szabad-e még az általa kiszemelt név és az adott regisztrátor árainak megfelelően megvásárolhatja őket. Sokan azt gondolják, hogy annyi domaint regisztráltak már, hogy a jól csengő nevek szinte mind elfogytak, de ez természetesen nem igaz. Annyiféle kombináció létezik, használhatunk a domain névben kötőjelet, ékezeteket, vagy számokat is, nem beszélve az újonnan kitalált márkanevekről, melyeket jó eséllyel korábban még nem regisztrált senki.

Mi sem mutatja jobban, hogy a domain nevek nem fogynak el – mindig lehet újakat találni és regisztrálni – , mint a .hu domain regisztrációs statisztika. 2021. májusában 9 612 .hu domaint regisztráltak, az év első öt hónapjában összesen pedig 56 885 db-ot. Ez több mint 6 000-rel magasabb szám, mint a tavalyi év azonos időszakának adatai, amikor 50 685 .hu domain regisztráltak. Az utolsó 3 év első 5 hónapjának domain regisztrációt az alábbi diagram szemlélteti.

Forrás: Rackhost

Ahogyan láthatjuk, nemcsak nem fogynak el a domain nevek, hanem az évek múlásával egyre több .hu domaint regisztrálnak és ez a tendencia feltételezhetően megfigyelhető a többi domain tartomány esetében is.