Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető szerdától a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel.

miKépünk illusztráció – fotó: hub.jhu.edu

A közlemény szerint az MFB Pontokon elérhető európai uniós forrású "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitelprogram" feltételeit azért módosította a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB, hogy szélesítse azon vállalkozások körét, amelyek élhetnek a kedvező hitel lehetőségével. E célt szolgálja az a könnyítés is, hogy a kölcsön összegének minimálisan felvehető összege 100 millió forintról 5 millió forintra csökken. 

A közlemény idézi Rákossy Balázst, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárát, aki a több mint 40 milliárd forint keretösszegű programról elmondta: folyamatosan figyelik a vállalkozásoktól érkező visszajelzéseket, ennek köszönhető ez a módosítás is, amely a vállalkozások valós igényeit veszi figyelembe.

A módosítással a hitel az innovációs láncnak a piachoz legközelebbi részét finanszírozhatja, amikor a K+F+I tevékenység már üzletileg kezelhető kockázatot hordoz. Már tervezhető a kifejlesztett termék, szolgáltatás, eljárás előállításához, gyártásához szükséges, a vállalkozás számára technológiai előrelépést biztosító eszközök, infrastruktúra beszerzése – tette hozzá.

A közlemény emlékeztet: országosan 642 MFB Ponton igényelhetők az uniós forrású hitelek, illetve előzetes online hitelbírálati kérdőív is kitölthető az mfb.hu weboldalon, ahol minden szükséges információ elérhető az MFB Pontokról és az európai uniós hitel- és kombinált hitelprogramokról.