A kormány 2,6 milliárd forinttal támogatja a hódmezővásárhelyi ipari park két lépcsőben megvalósuló, 96 hektáros bővítését – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a helyszínen.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a parkban működő vállalkozásoknak növekszik a megrendelés-állományuk, ezért több cég is új termelési egységet kíván létrehozni.

Elmondta, a kormány legfontosabb célkitűzése az volt 2010-ben, hogy munkaalapú társadalmat teremtsen. Az elmúlt hét és fél évben 750 ezer új munkahelyet hozott létre, így Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség európai összehasonlításban – emelte ki a miniszter. Hozzátette, hogy a foglalkoztatás bővülésével párhuzamosan a minimálbér 74 ezerről 138 ezer forintra emelkedett.

Képünk illusztráció – fotó: pexels.com

A politikus tájékoztatása szerint Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta nem volt ennyi munkahely. 2017 végére a munkanélküliség a városban az országos átlag felére, 2 százalékra csökkent, 2010 decemberében 2938 álláskereső volt a városban, ez a szám 2017 decemberére 617-re esett – közölte. A közfoglalkoztatásban dolgozók létszáma is folyamatosan csökkent, a helyi cégek mintegy 2300 munkahelyet hoztak létre – ismertette.

Lázár János úgy fogalmazott, a következő évtizedben a szakképzett munkaerő biztosítása lesz a legfontosabb feladat. A kormány ezért a következő években Hódmezővásárhelyen és a többi megyei jogú városban a szakképzésbe kíván a legtöbbet invesztálni – mondta.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere arról beszélt, hogy Hódmezővásárhely gazdasága lendületesen fejlődik. 2014 óta a városban működő 264 vállalkozás mintegy 24 milliárd forint értékben nyert pályázatot, az így megvalósuló fejlesztések értéke meghaladja a 57 milliárd forintot.

Az önkormányzat számára kiemelt cél, hogy a város vonzó befektetési helyszín legyen, ennek egyik fontos eszköze az ipari park, ahol 117 vállalkozás működik, több mint 3500 embernek adva munkát. A cégek évente 1,1 milliárd forint helyi adót fizetnek be és támogatják ezzel a település működését – mondta a politikus.

Az ipari parkot támogató egyik legfontosabb fejlesztés a várost keletről elkerülő út építése. A 47-es út északi csomópontját az ipari parkkal összekötő út kivitelezése az idén elindul – közölte az alpolgármester. A Területi operatív program (Top) forrásaiból az önkormányzat új utakat épít az ipari parkban, közvilágítást és széles sávú internethálózatot alakít ki – tudatta Hegedűs Zoltán.

Az önkormányzat kiemelten támogatja a helyi szakképző intézmények fejlesztését. A Modern városok programban két iskola és egy kollégium teljes felújítása kezdődik el ebben az évben – mondta a politikus. Hozzátette: két intézmény rekonstrukciója önkormányzati forrásból már korábban megtörtént.