Nem is tudatosul a legtöbb magyar kis- és középvállalkozásban, ha kutatás-fejlesztési, innovációs munkát végeznek, az még kevésbé, hogy ez szellemi tulajdon, ezért hatalmas piaci értéket is képviselhet.

Illusztráció – fotó: Shutterstock

Márpedig ha a tulajdonos nem lép időben, a levédetlen szellemi tulajdonból gyakran más gazdagszik meg – hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A lap pénteki számában elmondta: elsődleges szempont, hogy a Magyarországon született tudást támogassák úgy, hogy gazdaságélénkítő szerepet tölthessen be. Ehhez szolgáltató hivatalként kell fellépniük, mégpedig a lehető legnagyobb mértékben digitális megoldásokkal támogatva a hatósági munkát. Segíteniük kell a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozókat a gyártás és a hasznosítás, a kereskedelem területén is.

Pomázi Gyula jelezte a szellemi tulajdon rendkívüli versenyelőnyt jelent, mert óriási érték. Akik nem védetik le, egyértelműen versenyhátrányba kerülnek, más ellopja, és meggazdagszik belőle. Kifejtette, hogy a világjárvány nyomán a kutatás-fejlesztés-innováció területén érezhető átalakulás, több az orvosi műszerre és az azokhoz kapcsolódó anyag- és gyártástechnológiákra, a gyógyszerekre és terápiákra, a vakcinát érintő eljárásokra és a védőfelszerelésekre vonatkozó szabadalmi beadvány. A tőkepiac is elmozdult e területek felé, elképesztő mennyiségű forrást rendeztek át az elmúlt pár hónapban ezekre a projektekre.

A hivatal vezetője elmondta: természetes igény, hogy egy innovatív, magyar fejlesztésű lélegeztetőgépet már holnaptól használni lehessen. A párhuzamosan futó eljárások biztosítják, hogy már a prototípus létrejötte után el lehet kezdeni gondolkodni a nagy szériás gyártás mikéntjén, illetve azon, hogyan juthatnak el a berendezések a lehető leggyorsabban a kórházakba. Eközben pedig a hatóság dolgozik a szabadalmi és az oltalmi jogokon, de ez nem hátráltatja a gyártás és a használatbavétel lehetőségét. A feltaláló is biztonságban érezheti magát, mert a szabadalmazási folyamat indulásával egy időben máris létrejön a jogi védelme.