Az okostelefon-felhasználók akár 20 százalékkal többet fizetnének az 5G szolgáltatásokért, míg a korai belépők felét még a 32 százalékos felár sem riasztaná el – derült ki az Ericsson ConsumerLab legfrissebb, az 5G fogyasztói potenciálját vizsgáló reprezentatív jelentéséből. 

Illusztráció – fotó: Shutterstock

Az MTI-nek küldött globális elemzés szerint a fogyasztók azt várják, hogy az 5G már rövid távon enyhülést hoz a nagyvárosi hálózatok forgalmi telítettségében. Jelenleg különösen az óriási metropoliszokban okoz ez komoly problémát, ahol – a zsúfolt körzetekben – tíz okostelefon-felhasználóból hat tapasztal hálózati problémákat.

A válaszadók az 5G indulása után azt otthoni szélessávú szolgáltatásokban is nagyobb választékra számítanak. Tíz "nagyvonalú" vásárlóból négy elvárja, hogy legyenek új felhasználási módok és fizetési modellek, és azt is, hogy a folyamatosan óriási internetsebesség mellett az 5G hálózat biztonságos is legyen – mutat rá az elemzés.

A jelentés szerint a videófogyasztás mindenképpen emelkedik majd az 5G hatására. A fogyasztóknak nem elég, ha a videó-stream nagyobb felbontásban jelenik meg, hanem már a "immerzív" videó-formátumokat – így a kiterjesztett (AR) és virtuális valóság (VR) – is igénylik.

Mindez azt eredményezi, hogy az 5G-jövőben a felhasználók hetente három órával több videótartalmat fognak nézni mobileszközökön, és ebből egy órán át AR-szemüveg vagy VR-headset is lesz rajtuk. A vizsgálat során az is kiderült, hogy 2025-re, 5G-képes eszközt feltételezve, minden ötödik okostelefon-felhasználó havi adatfelhasználása elérheti a 200 gigabájtot.

Az Ericsson felmérése 22 ország több mint 35 ezer 15 és 69 év közötti okostelefon-felhasználó megkérdezésével készült. A résztvevők válaszai közel 1 milliárd ember véleményét tükrözik reprezentatívan.