Az áprilisi 0,8 százalékos csökkenés után az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint az elemzők által várt 1,2 százalékkal szemben májusban havi összevetésben 1,3 százalékkal nőtt az euróövezet ipari termelése. Az unió egészében 1,2 százalékkal bővült a termelés.

Képünk illusztráció – fotó: Shutterstock

Tavaly májushoz képest mindkét övezetben 2,4 százalékkal emelkedett az ipar teljesítménye az áprilisi 3,2 százalék után. Havi összevetésben a legnagyobb növekedést Litvániában regisztrálták májusban (+ 11,6 százalék), majd 3,4 százalékkal Svédország és 3,2 százalékkal Írország következik. A legnagyobb csökkenést Dániában (- 2,8 százalék) és Portugáliában (- 2,0 százalék) mérték.

Éves szinten 7,8 százalékkal Lengyelország vezette a növekedést, míg Írországban 7,3 százalékkal, Szlovéniában pedig 5,9 százalékkal nőtt az ipari termelés. A legnagyobb csökkenést Málta, Dánia és Portugália szenvedte el 6,3 százalékkal, 3,3 százalékkal, illetve 2,6 százalékkal. Az Eurostat adatai szerint a magyar ipari termelés májusban 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, áprilishoz képest pedig 1,8 százalékkal emelkedett. Az Eurostat statisztikája nem teljes, öt országból nem érkeztek éves adatok.