Az országban elsőként adtak át úgynevezett okostantermet szociális központban Miskolcon, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Samsung Electronics Magyar Zrt. egyedülálló együttműködésének köszönhetően szerdán.

mk1Az Avastetői Általános Iskola 6. b osztálya használta először a termet – fotó: Komka Péter / MTI

Az elektronikus táblával, tabletekkel, digitális tollakkal felszerelt és adományból bebútorozott okostantermet a karitatív szervezet miskolci átmeneti otthonában élők mellett a környező iskolák diákjai is használhatják térítésmentesen – mondta Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója, hozzátéve: a fejlesztés része annak a közösségi nyitásnak, amely az Ökumenikus Segélyszervezet központjait országszerte jellemzi.

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöki tanácsadója hangsúlyozta, hogy a miskolci gyerekek a Smart School okostantermével egyedülálló oktatási rendszert tudhatnak magukénak, amely bár a könyveket, a tanulást és a kemény munkát sosem fogja kiváltani, az integrációban és a digitális írás- és olvasáskészség fejlesztésében lépéselőnyt jelent majd. Esélyt ad az esélyteleneknek – hangoztatta.

Lehel László kitért arra is, hogy a segélyszervezet miskolci szociális és fejlesztő központjában nemcsak zárt, átmeneti otthon működik, hanem az elmúlt időszakban olyan közösségi tér is nyílt, amely az Avason élő hátrányos helyzetű családoknak kínál esélyt a felzárkózásra.

mk2Az átmeneti otthonban élők térítésmentesen használhatják a termet – fotó: Komka Péter / MTI

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete elmondta, hogy a miskolci intézmény mára nemcsak az avasi lakótelep egyik fontos közösségi terévé nőtte ki magát, hanem országos jelentőségű szakmai műhellyé is vált. Mint fogalmazott, ez a digitális tanterem arra is alkalmas, hogy a gyerekek "élvezzék a tanulást".

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a tanterem nemcsak a fiataloknak, hanem az egész városnak hasznára lesz. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban 17 ezer laptopot kaptak a városlakók, az ehhez szükséges forrást pályázaton nyerte el a megyeszékhely.