Befejezte két 10 éves alapjának lejegyzését a Lead Ventures, Magyarország új tőkealap-kezelője, a két alap öt év alatt 100 millió eurót kíván kihelyezni – közölte a cég az MTI-vel szerdán, hozzátéve, hogy az alapok Magyarországon és a régióban segítik majd azokat a startupokat, amelyek növekedésükhöz tőkét keresnek.

Illusztráció – fotó: pexels.com

A Lead Ventures 2017 végén alakult, 10 millió forint jegyzett tőkével, az első magyar székhelyű, nemzetközi tevékenységre törekvő kockázatitőke-befektető, amely alapjai révén rövid távon hazai és közép-európai befektetésekre, hosszú távon pedig egész Európára kiterjedő portfólió kiépítésére törekszik. 

A Lead Ventures két, egyenként 50 millió eurós alapja közül az egyiket a Mol és az MFB Invest jegyezte le 25-25 millió euró értékben. Ez az alap hazai cégekbe fektet majd, míg a másik alap, amelyet szintén fele-fele arányban jegyzett le a Mol és az Eximbank, a közép-európai régióban működő cégekre koncentrál majd. A közlemény szerint a két alap a 100 millió eurót – azaz több mint 32 milliárd forintot – 2023. közepéig fogja befektetni, és az első szerződéseket várhatóan már idén aláírják. A Lead Ventures olyan cégeket keres, ahova több mint kétmillió eurót érdemes kihelyezni. 

A kockázati tőkealapok létrehozásáról a közlemény idézi Hernádi Zsoltot, az alapok legnagyobb befektetőjének, a Molnak az elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: a Mol 2030-ig szóló stratégiájának a lényege, hogy az új iparágak, innovatív megoldások felé is nyissanak.

Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója kiemelte, hogy Magyarországon és a régióban az elmúlt években "felnőtt" a startupok és a kockázati befektetők első generációja. "Mi azzal tudjuk segíteni ezt a közösséget, hogy a tőkeigényesebb második, harmadik befektetési körben leszünk a partnerük, és a befektetésen túl tudásátadással is segítjük a növekedési céljaik elérését" – tette hozzá.

A Lead Ventures elsősorban az energetika, a mobilitás, a kereskedelem, a vegyipar, a fenntarthatóság és az IOT (a dolgok internete) területén tevékenykedő vállalkozásokba helyezi majd ki az alapokban felhalmozott tőkét.

Az EXIM az MTI-vel ezzel párhuzamosan közölte: az EXIM az új alappal összesen 4 magyar alapban (az EXIM Exportösztönző Magántőkealapban, az EXIM Növekedési Magántőkealapban, a PortfoLion Regionális Magántőkealapban és az Enter Tomorrow Europe Magántőkealapban) és 5 nemzetközi tőkealapban (így a China CEE Co-operation Fund, China CEE Co-operation Fund II., IFC FIG Fund,  az East West Venture Capital Fund alapokban és a Magyar-Kazah Mezőgazdasági Befektetési Alapban) rendelkezik befektetéssel.