A világ legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítását, a Fruit Logisticát 2023. február 8-10. között rendezik meg Berlinben.

Illusztráció: Pexels

A kiállításra a világ minden tájáról érkeznek iparági szereplők, magyar cégek részvételére is számítanak. Az eseményt ugyanazok szervezik, mint az IFA-t, és már rég túlmutat egy szimpla találkozásnál a termesztők és kereskedők között. Rengeteg olyan vállalat részvételére is lehet számítani, akik különféle innovációs megoldásokat kínálnak a piaci résztvevők számára.

Ez természetesen magába foglalja a technológiai és az IT területén tevékenykedő vállalkozásokat is. Olyan cégek is megjelennek, amelyek például smart szenzorokra épülő mezőgazdasági ökoszisztémákat, vagy mesterséges intelligenciát használó növényfelismerő szoftvereket fejlesztenek. De akár a permetező drónokat vagy az önvezető járműveket is említhetjük, amelyek szintén felbukkannak majd az eseményen.

Az kiállításon magyar cégek is jelen lesznek saját standokkal, valamint a magyarországi érdeklődőket is várják a szervezők.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarán keresztül kedvezményesen válthatók meg a belépők.

További információkért látogasson el az esemény honlapjára.