A helyi önkormányzatok által 2018 óta használt, IKIR-ként (Integrált Közszolgáltatási Információs Rendszer) ismertté vált rendszer tíz új adatbázissal gazdagodik jövő júniusig.

Illusztráció: Pixabay

A fejlesztést a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára jelentette be a Helyi Közszolgáltatás Információs Rendszerről tartott regionális konferencián.

A jelenleg 16 ágazati adatbázist egybegyűjtő információs rendszer, amelyhez a polgármesterek, valamint a jegyzők regisztrációval férhetnek hozzá, nemcsak bővül, de a korábbiaknál többek számára lesz elérhető – emelte ki Dukai Miklós.

A 2023. június 30-án záruló fejlesztésnek köszönhetően 26 ágazati szakrendszert fog tartalmazni a bővült adatbázis, továbbá a megyei önkormányzatok vezetői, valamint a lakosság is ingyenesen hozzáférhet majd. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az adatbázis szűkebb lesz a lakosság számára, mint amit az önkormányzatoknak szánt.

A rendszer erősségének nevezte Kutag Gábor, a program szakmai vezetője, hogy az egyes települések folyamatosan frissülő adatai összemérhetők, továbbá egyszerűen egy helyen lekérdezhetőek az információk. Korábban az adatokat sokszor csak nehezen és lassan szerezhették be az érintettek, az önkormányzati vezetők jelzései alapján, ezért vált szükséges a fejlesztés. A lakosság regisztráció nélkül is be tud majd lépni a számára kialakított felületre.

Az elemzési, feladatellátási és elégedettségmérési modult tartalmazó rendszer tíz új szakmai adatbázisa közül a nyilvános vezeték nélküli internethozzáférési pontokat, a gyógyító ellátásokra vonatkozó adatokat, a kulturális adatszolgáltatás és az ügyfélkapuk adatait, továbbá a baleseti, az adózási, valamint az energiafelhasználási adatokat emelte ki.