Új gyártócsarnok épül a Tatai Ipari Parkban. A MooWa Assembling Kft. a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz..

m01Az új csarnok látványterve – kép: tervaz.hu

Werner Moosbauer, a cég magyarországi ügyvezetője kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 3300 négyzetméter összterületű csarnokkomplexum építése mintegy 800 millió forintba kerül. Hozzátette: az új csarnok padlófűtését geotermikus, a működéshez szükséges energia előállítását pedig napenergiával fogják megoldani. A munkahely akadálymentesített lesz, hiszen mozgáskorlátozottakat is kívánnak foglalkoztatni.

A cégben jelenleg 98 fő dolgozik, a létszámot év végére, a csarnok átadására 150, majd a következő évben 200 főre kívánják emelni. Michl József polgármester (Fidesz-KDNP) beszédében kiemelte, hogy a MooWa Assembling Kft. jelenleg is foglalkoztat 8-8 fő megváltozott munkaképességű, illetve a közmunka programból a munkaerőpiacra visszatérő dolgozót, ezáltal példát mutat az ipari park vállalkozásainak.

m02A munkálatok már javában zajlanak a helyszínen – fotó: tervaz.hu

A MooWa Assembling Kft. 2011 januárjában kezdte meg működését Tatán, a cég huzaltermékek szerelésével, fröccsöntésével, vágásával és csomagolásával foglalkozik. A kft. jelenlegi csarnoka már szűkösnek bizonyult, ezért szeretnék üzemcsarnokukat áttelepíteni az ipari parkba. A társaság tavaly év végén kapta meg az engedélyt az önkormányzattól megvásárolt ipari parki telken gyártócsarnokának felépítésére, a beruházást idén kezdték meg, és várhatóan az év végére be is fejezik. A MooWa Assembling Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban 425,3 millió forint volt az előző évi 361,5 millió forint után, adózott eredménye 49,5 millió forintra nőtt tavaly a 2015. évi 41,8 millió forintról.