A Széchenyi 2020 programban 257,9 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft., az 516 millió forintot közelítő összköltségű projekt megvalósításakor korszerű technológiai színvonalú berendezéseket vásárolt és integrált a cég a termelésbe.

sm12 új berendezés is telepítésre került – fotó: sanatmetal.hu

Farkas József, az egri vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a fejlesztés részeként 12 új berendezés megrendelése, telepítése, minősítése, üzembe helyezése, és termelésbe való bevonása történt meg. A fejlesztés több gyártási területet is érintett. Elmondta: a magyarországi traumatológiai és ortopédiai eszközök gyártásának szakterületén piacvezető cég 25 ezer termékkel 3000 multinacionális partnert ér el.

A 296 millió forintos alaptőkéjű cégről az ügyvezető igazgató elmondta, a társaság mérlegfőösszege 6 milliárd 608 millió forint, árbevételük 4,766 milliárd forint volt tavaly, 225 dolgozót foglalkoztatnak. Az árbevétel 38 százaléka direkt export, 34 százaléka belföldi értékesítés, a romániai leányvállalat 15 százalékát adja az árbevételnek, míg a fennmaradó 13 százalék a Zimmer Biomet multinacionális cégtől származik – közölte Farkas József.

A belföldi piacon 15 kórház teljes traumatológiai és ortopédiai eszközellátását a Sanatmetál biztosítja. További hét kórházban legalább 80 százalékos a részesedésük. Öt olyan gyógyító intézmény van csak, amelyben tíz százalék alatt marad a beszállítói részesedésük – közölte. A Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 4,2 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig a 600 millió forintot. 2016-ban több mint 565 millió forint adózás előtti eredményt értek el a nyilvános cégadatok szerint.