Virtuális csoportmunka- és előadások, 3D-s vetítések, modellezés VR-eszközökkel – a jövőben ezekre is lehetősége lesz a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tanuló mérnökhallgatóknak a maklári Bosch kihelyezett laboratóriumában.

Korszerű VR-eszközökkel bővül a Robert Bosch AS Mérnöki Oktató és Fejlesztő Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Gépészmérnöki Tanszékén - Forrás: Bosch

A vállalat most a mérnökoktatásban hiánypótló VR-eszközökkel szerelte fel az egyetem Gépészmérnöki Tanszékén még 2017-ben létrehozott Robert Bosch AS Mérnöki Oktató és Fejlesztő Laboratóriumot. A korszerű eszközök oktatási és kutatási célokat szolgálnak, színesítik a képzést és új projektek elindítását segítik. „A Bosch sikerének egyik záloga, hogy stratégiai partnerként tekint a magyarországi egyetemekre, és támogatjuk az utánpótlás képzését. Fontos számunkra, hogy a hallgatók naprakész, a gyakorlatban is alkalmazható tudást szerezhessenek, amelyhez leginkább az oktatás fejlesztésével járulhatunk hozzá” – mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. műszaki ügyvezető igazgatója.

Oktatásfejlesztés a modern technológia használatával

„A korszerű VR-berendezéseket 3D-s vetítésekre, előadásokra használjuk. A különleges hálózatnak köszönhetően az eszközök segítségével a hallgatók és az oktatók közös csoportmunkát is végezhetnek a virtuális térben” – mondta Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja.

„A VR-eszközökkel a hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik a modern technológiákat, gyártóeszközöket modellezhetnek és a virtuális világ adta lehetőségként munkafolyamatokat is nyomon követhetnek. Emellett a labor fejlesztése lehetőséget nyújt a VR-eszközök mérnöki alkalmazási területeinek kutatására is” - mondta Dr. Mankovits Tamás, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszékének tanszékvezetője.

A laboratóriumot elsősorban a Debreceni Egyetem Műszaki Karának gépészmérnök hallgatói használják majd. Az új VR-eszközök segítenek az olyan bonyolultabb tantárgyak, mint a mechanika, a gyártástechnológia, az anyagtudomány vagy a gépelemek egyszerűbb megértésében. A hallgatók a gép-és termékfejlesztés modern módszereit is megismerhetik.

Duális képzésben is részt vesz a Bosch

A Bosch maklári telephelye évek óta támogatja a Debreceni Egyetem gépészmérnöki duális képzését, hogy a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedhessenek egy modern nagyvállalat működésével, elvárásaival. A duális képzésben résztvevő hallgatók szabadon használhatják a laboratóriumot tervezési feladatok elkészítésére, szakdolgozat vagy diplomamunka megírására is. Az itt szerzett tudás segíti a frissen végzett mérnökök elhelyezkedését, akár a Bosch maklári telephelyén is.

 

A Robert Bosch Automotive Steering Kft.-ről:
A Robert Bosch Automotive Steering Kft. 18 évvel ezelőtt 35 fővel kezdte meg a tevékenységét, ma 1100 munkatársat foglalkoztat. Gyors bővülésében fontos szerepet játszott a mérnökutánpótlás támogatása. A vállalat személygépjárművekbe kormányműveket, tehergépjárművek számára kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállít a világ több mint 100 járműgyártójának. A vállalat Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányműveket és tehergépjárművekbe való kormányrendszereket gyárt 2014 óta.

A maklári gyárban 2015-ben kezdődött az elektromos kormányművek fő alkatrészeinek gyártása. Mostanra a két telephelyről évente több mint hárommillió kormányrendszer és azok alkatrészei kerülnek ki, többségük a legkorszerűbb, környezetbarát elektromos kormányrendszer (EPS). A jövőben tovább nő a maklári telephely jelentősége a vállalatcsoporton belül: a Bosch 2023 végéig három, összesen több mint 52 milliárd forint értékű beruházást valósít meg Makláron. A beruházásokkal tovább nő a vállalat versenyképessége, bővül a gyártási kapacitás, új technológiákat vezetnek be, valamint létrehoznak egy globális jelentőségű szolgáltatóközpontot is. Ezek a beruházások hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez és újak létesítéséhez egyaránt.